Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1907

228 összesen a theologiaí szakban működő tanárok jövedelmének egyenlően felosztolt aránybani növelésére, másik fele viszont a pelsüci. ragályi, zubogj i, Borsod községekből származott Sáros­patakon iskolázó, jó igyekezetű s erkölcsű tanulók sorsa könnyí­tésére fordíttassék." A növendékeket illető ösztöndíj alapja 3108 korona. Évi kamat 124 kor. 32 fillér. Egj-egy felvett ifjút illeti 31 kor. 08 fillér. (Igazgató-tanács 1899. júniusi jegyzőkönyv 49. pontja.) 16. Halász—Balogh-alapitvány. Néhai Balogh Klára asszony, néhai nemes Halász István özvegye, életében, 1820-ban fundált alumniumul egy tógátus ifjúra 500 r. frtokat. Ezen alumniális kapitálisnak, az alapító rendelése szerint, a következő meghatáro­zásai voltak : 1. A tőke kamatjai csak egy jó igyekezetű s erkölcsű tógátus ifjúnak adassanak ; 2. még pedig, mások előtt a Szabolcs- és Beregvárrnegyé­ben lakó és az alapítóval vérségi összeköttetésben levő Pap Zsigmond, József és László famíliáknak a pataki kollégiumban levő, jó igyekezetű s erkölcsű tógátus gyermekeinek ; ezek után ; 3. Mezőváriból a kollégiumban levő tógátusoknak ; 4. ezek után a beregi tractusban levő városok- és helységek­ből levő tógátusoknak ; 5. három évnél tovább a beneficiumot egy ifjú ne húzza; 6. a kinevezés jussa a beregi tractus széniorát illeti. Tőke 420 kor., kamat 16 kor. 80 fillér. 17. Horváth Mária-alapítvány. A végrendelet kelt Pinkócon, 1865. február 20. napján. V. a) A s.-pataki főiskolában jól tanuló, helv. hitvallású, a? iskolai Elöljáróság által Pálóczi Horváth családomból kinevezendő két ifjúnak külön 200—200 forint, az osztrák forint jelen értékét véve zsinórmértékűi, évenkint kiadassák; és ha a családból az iskola kebelében fitanuló nem lenne, azon esetben atyí i és anyai ágamon leszármazó rokonaimnak jól tanuló, az iskolai elöljáróság által kijelölendő négy fiai szedjék évenkint a 400 frtot; és ha ezekből sem találtatnék tanuló ifjú az iskolában, akkor a két ifjú­nak részére rendelt segedelem ung- és szabolcsmegyei jól tanuló, szinte az iskola Előljarósága által kinevezendő nyolc szegény nemes ifjak között egyaránt osztassák fel. 18. Rácz Ádám-alapítvány. Rácz Ádám miskolci lakos, 1883. júliús 16-án kelt végrendeletében hagyott a s. pataki ev. ref. főis-

Next

/
Thumbnails
Contents