Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1907

10 mányzati jogaink gyakorlásánál a jogszerűségnek mindig a célszerűséggel, a tapintattal kell karöltve járnia. Itt ennyit e tényről; aki többet kíván, aki az egészet akarja: bőven megtalálhatja a hivatalos és nem hivatalos iratokban; a dologra még az tartozik, hogy az igazgatóválság okt. 9-ikén jutott el a végleges megoldáshoz, a Nóvák Lajos megválasztatásával és beiktatásával. És lőn nagy csendesség . . . ... De Pandora szelencéje nyitva maradt s ontotta a félelmeket. Az 1908-ik év megérkeztével aggodalmunk keselyűi ismét felröppentek, ránk támadtak, a szívünket ostromolták. Megdöbbent lélekkel hallottuk és láttuk, mint vergődik két legfőbb kormányzónk kemény, kegyetlen kórágyon ; szorongva éreztük, mily közel jár hozzánk a nagy csapás, hogy elvesztjük egyházi fő- és algondnokainkat: Kun Bertalant, Fejes Istvánt, e két nagy kormányost, kik évtizedek óta irányítják a hajónkat, vész és vihar közt is mindég megtalálva a békés kikötőt, s erőforrásainkat az új, gazdag szigeteket . . . s akik nélkül már szinte el se tudjuk képzelni a főiskola kormányzatát. Keserves megpróbáltatásnak ideje volt ez nemcsak ő reájok, hanem ránk nézve is s most, hogy szeretve tisztelt főgondnokunkat ismét kormányzatunk élén tudhatjuk: legfeljebb az szomorít, hogy tisztes személyében közöttünk nem tisztelhetjük. Bölcs és erélyes algondnokunk állapota is örvendetesen javult és azzal a bizonyos reménységgel biztat, hogyha most még nem is, de nemsokára ismét régi helyén, főiskolánk kormányrúdjánál láthatjuk öt viszont. Igy hát aggodalmunk keselyűi tovaszállnak, szívünkbe az öröm, a megnyugvás, a biztosság,-a Gondviselés iránti mély hála érzelmei költöznek. Tartsa is meg őket a jóságos Isten főiskolánk díszére és boldogitására! ... De Pandora szelencéje még ezzel sem szünetelt. Egyikmásik igazgatótanácsosunk, egyik-másik nagy emberünk betegeskedésének Hiób-hírei aggasztották a lelkünket. És nem alaptalanul. Mert ha egy részüknek állapota örvendetesen javult is: néhányan mégis a halál martalékaivá lettek; Szabó Endre, ungi esperes, főiskolánk igazgatótanácsának kipróbált hűségű, áldásos tevékenységű tagja, Kiss Áron, tiszántúli püspök, a mindvégig nagy és hű pataki diák, Diika Tivadar, a külföldön is nagynevű és lelkes magyar, főiskolánknak mindketten áldozékony pártfogói, elmúlásukkal gyászba borították főiskolánkat. Áldassék az Úr, hogy őket nekünk is adta és áldassék emlékezetük is, melyet — hiszem — nem múló kegyelettel fog őrizni mindenha e főiskola!