Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1906

86 a 4 előadás a következő rendben tartatott meg: Február 17-én d. u. Csontos József tartott szabad előadást II. Rákóczi Ferencről és az ónodi országgyűlésről, február 24-én Nóvák Sándor ismertette a kuruc-korszak művelő­déstörténetét, márc. 3-án Domby László tartott felolva­sást a kuruc világ költészetéről, márc. 10-én Elekes Imre ismertette Mikes Kelemen életét és törökországi leveleit. Az előadások a főiskolai imateremben folytak le, a tárgy­gyal rokon ének-, zene- és szavalati előadásokkal kap­csolatban, amelyekre mind az akadémiai, mind a gimn. ifjak készséggel vállalkoztak. A közönség érdeklődése előadásaink iránt egyre fokozódott, úgy hogy az utóbbi előadásokon már sokan nem tudtak helyet kapni a tágas imateremben. A nagy elismerés, a fényes erkölcsi siker, amely előadásainkat kisérte, míg egyfelől legszebb jutalma az előadó kartársak fáradozásának, másfelől buzdításúl szolgálhat mindnyájunknak a jövőben hasonló vállalko­zásra. Ismeretterjesztő előadásaink látogatása a nagy közönségre nézve ingyenes volt, de egy nagy vetítő gép javára, amely majd a nyilvános előadások célját fogja szolgálni, szívesen vettük a közönség önkéntes adomá­nyait. Begyült e célra: az első előadáson 14'16 kor., a második előadáson 31 39 kor., a harmadik előadáson 39 kor., a negyedik előadáson 44-68 kor. összesen 12923 kor.; kiadásunk volt 4 kor., a fenmaradó 12523 kor. a hitelbankban kamatozik a föntjelzett célra. Ugyané célra engedték át az előadó kartársak a közokt. minisz­tertől az előadásokért számukra kilátásba helyezett 20—20 kor., összesen tehát 80 kor. összeget. Főiskolánk tanári karában oly hatalmas szellemi tőke van felhalmozva, amely nemcsak Patakot, hanem, ha szükséges, egész Zemplén­megyét elláthatja akár ismeretterjesztő, akár szakszerűen tudományos előadásokkal. A készség, jóakarat megvan e célra a tanári karban, csak ügyes vezetésre lesz szükség! * Az 1906—7. iskolai évet szept. 1-én kezdettük meg. Két napot (szept. 1. és 3.) a javító, pótló és magán­vizsgálatok foglaltak el. Javító vizsgálatra jelentkezett a VIII. osztályból 1 tanuló, aki sikerrel javított; a VII. osztályból 11 tanuló, ,

Next

/
Thumbnails
Contents