Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1904

23 amelyet munka és fáradtság útján a lélek maga szerzett ma­gának. Egyéb dologgal is így vagyunk! Az a virágos kert, amelyet mi magunk plántáltunk és rendeztünk be gonddal és fáradtsággal: becsesebb, drágább előttünk, mint amelyet készen, beplántálva, berendezve vettünk. — A könyvnólkűl betanúlt liittételek, a minden vizsgálat ós személyes meggyőződós nélkül elfogadott vélemények sohasem fognak bennünket élő hitű, élő vallású egyháztagokká tenni. — A theol. akadémia, ha tisztá­ban van feladatával: önállóságra nevel; meggyőződósben és hitben egyaránt s a tantermeibe belépő ifjakat Pál apostolnak eme szavaival köszönti: „Atyámfiai! Mikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint gyermek; úgy gondolkoztam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyer­mekhez illő dolgokat. Ne legyetek gyermekek értelemre nézve, hanem a gonoszságra nézve legyetek gyermekek, — értelemre nézve pedig tökéletesek legyetek." (1. Kor. 18.11; 14.20). — Itt már helye van az eszmék tisztázása szempontjából szükséges s a theologiai tudományok körében szőnyegen levő vitáknak, mert a gondolatok súrlódása közben fejlődik az itólő képesség ós meggyőző tehetség; — itt már felhasználhatók mindazok a tudományos módszerek, amelyek az igazság keresésénél az önálló, szabad vizsgálódás ós tapasztalás által hasznavehetők­nek bizonyúltak s amelyek az élő, önálló, személyes meggyő ződésen alapúló hit megacólozását nagy mórtékben elősegítik. Dicsérettel kell e pontnál felemlítenünk a külföldi és hazai főiskolák theologiai fakultásainak azon eljárását, mely szerint lehetővé teszik s ajánlják a más fakultások hallgatóinak néhány theologiai tárgy hallgatását, s így alkalmat adnak nekik arra, hogy a vallás és egyháztudomány mai állása, fejlődési foka, újabb módszerei; továbbá vizsgálódásainak, kutatásainak ered­ményei felől tájékozást szerezhessenek, s hogy az így szerzett is­mereteket vallásos világnózletük kialakulásánál felhasználhassák. II. A második eszköz, amely által élő, személyes Az igehirdetés, meggyőződésen alapúló hitre lehet nevelni az embereket: az igehirdetés. Elő szóban és írásban gyakorta hangzik napjainkban a lelkészek részéről a keserű panasz, hogy igehirdetésüknek nincs

Next

/
Thumbnails
Contents