Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1904
18 ház, a társadalom, a haza számára önálló, egész embert akar nevelni! Mert ugye bizony, hiábavaló törekvés lenne, a XX. század felnőtt prot. gymnazistájának a vallástani órán, valamely homályos, megmagyarázhatatlan híttótelre nézve, szájába adni Tertullián ama mondását „credo, quia absurdum!" — mert a tanítvány, ha a többi órákon tanárai önállóságra nevelték, — így válaszolhat: „épen azért nem hiszem, mert absurdum 1" E törekvés helyett, az önállóságra való nevelés szempontjából sokkal helyesebb, ha az Abelárd-fóle elvet hangsúlyozzuk t. i. „non credendum nisi prius intellectum." — Amaz első elv hangoztatásának helye lehet a római kath. iskolában ós egyházban — emezének pedig a protestánsban! * * * Általában úgy az élő, személyes meggyő- A ^ a á r t sz e" ződósen alapuló, önálló hitnek megteremtésónéi ; tásnái. mint magának a vallástanítás tulajdonkópeni céljának : (a vallásos érzület nevelésének, fejlesztésének, megerősítésének) megvalósításánál a vallástanárnak nagy segítségére lehetnek a többi tanárok. Ha ugyanis a világi tudományokat tanító tanárok is erős, vallásos szellemtől s attól a tudattól vannak áthatva, hogy a nevelés céljának eléréséhez okvetlenül megkívántatik a tanításban való nemes öszhang: akkor egyiküknek sem szabad elmulasztani, tanításuk folyamán, egyetlen kínálkozó alkalmat sem arra nézve, hogy növendékeikben a vallásos ós erkölcsi érzést fejlesszék ós neveljék. így nagy sikerrel támogathatják a vallástanár munkáját a vallásos érzés felköltésében és nevelésében, különösen a természettan ós természetrajz tanárai, akik midőn ismertetik a természet tüneményeit; az égi testek pályafutását; az örök rendet és szigorú törvényszerűséget; a természetnek csodálatos szépségét, gazdagságát és színpompáját; mikor betekintést engednek a természet csodálatos háztartásába; s mikor magyarázzák a nagy mindenség fenséges öszhangját: lehetetlen, hogy mindezek áhítatra ne ragadják nemesen érző szívöket; s a természeti törvényeket, Isten törvényeinek, Isten akaratának; a csodálatos szépséget, gazdagságot színpompát és fenséges öszhangot Isten adományának nevezve; — mondom, lehetetlen, hogy ily módon hozzá
