Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1904

102 a gondolatok, mint egy gomolyagnak szálai, egymásból ós egy belső magból szervesen hajtanak ki, szerzőnél e gondolatok, bár összefüggenek egymással, nem egymásból folynak, hanem mint az anyanólküli méhek, egymás mellé telepednek le, rakódnak le vagy szétszóródnak és nem kapaszkodnak szervesen egymásba. Schopenhauer ethikájánál sem emelte ki szerzőnk kellőleg annak psychologiai alapjait, hypothesiseit. Min alapszik bölcsészünk egész ethikai pessimismusa ? Azon, hogy a kín, a fájadalom az, ami igazán valódi, az öröm illusió, múló és tünékeny, a fájdalomnak egy pillanatra való megszűnése, mely után ismét következik a vágy kínja, az akarat járma, úgy, hogy mi folyton Ixion kerekét forgatjuk vagy a Danaidák hordójába töltjük a vizet. A szerző nem igen érinti azt sem, hogy Schopenhauer philosophiája mennyiben függ össze a Plátó eszmetanával, hogy az akarat járma alól a művészi alkotásban és az erkölcsi cselekvés által felszabadíthatunk. Egyéb tévedéseire nem volna jogos kelleténél nagyobb súlyt fektetni. így Kantnak indeterminismusát nem emeli ki a Schop. determinismusával szemben, a részvétet csak épen érinti, de nem tárgyalja. Meg vagyunk győződve, hogy ha szerzőnk másodkézből merít és nem ragaszkodik Schopenhauer eredeti műveihez — kerekebb, a laikus olvasónak tetszetősebb munkát írt volna. De ő mindenütt lelkiismeretes, az eredeti művekből citál, mihez segíti német nyelvi tudása is. Munkáját összes forrásaival összevetni nem volt módunkban, de hisszük, sőt meg vagyunk győződve, hogy amti mond, azt sajátjává tette, azt a saját lelkéből meríti. Ha pedig ez igaz, művét olyannak kell elfogadnunk, amely a mértéket teljesen megüti s a legnagyobb örömmel konstatáljuk azon tényt, hogy szerzőnél a kellő szorgalom, kiváló tehetséggel párosul és hogy az abstraktabb gondolkodáshoz, a mélyebb vizsgálódáshoz való kedvet sikerűit szerzőnk lelkében felszítani. — Csak lobogjon aztán e láng, e tudományszomj továbbra is nemcsak az iskola falai között, hanem az élet nagy tengerén is s szerzőnk apró csalódások és kellemetlenségeken felülemelkedve tartsa kötelességének ezutánra is a tudományért való önzetlen munkálkodást. Bár hisszük, hogy szerzőnk megelégednék azon jutalommal is, hogy a Schopenhauer phil. való foglalkozás által nagyobbra nőtt a lelke, magasabbra emelkedett — elismerésünknek külső