Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1903

PÁSZTOR SÁMUEL EMLÉKEZETE. EMLÉKBESZÉD. Irta és az 1904. évi junius hó 19-ilcén tartott évzáró ünnepen felolvasta Dr. TÜDŐS ISTVÁN. Mélyen tisztelt emlékünnepet ünneplő közönség ! Egy férfiúnak emlékét felújítani, szellemi képét elénk idézni lesz most kötelességem, a melyet tanítványi kegyelettel, tiszttársi és baráti meleg érzések között óhajtok teljesíteni abban a tudatban, hogy az 1903. augusztus 14-ike óta ott a temető-kert néma csöndjében nyugalomra fektetett Pásztor Sámuelre mindenki részvéttel gondol, mert élete kívánatos lett volna továbbra is úgy hivatása betöltése, mint édes övéi gondozása szempontjából. Óh, ha részvétünkkel odaállíthatnók még nagy buzgósággal folytatott működésébe ... óh, ha részvétünkkel visszaadhatnók őt övéinek, hogy annak idején szárnyra bocsátott gyermekek hallhatnák a megemlékezést őket forrón szeretett atyjukról! Ám az enyészet törvényével szembeszálló krisztusi erővel nem rendelkezik sem ez a főiskola, sem a család, sem senki e földi életben s így nem állhattunk meg temetésekor sem koporsójánál, nem állhatunk meg most sem sírjánál úgy, hogy így szólhattunk volna, így szólhatnánk, mint az élet fejedelme Lázárhoz: Lázár! kelj föl! Nem kél föl! De ne is költögessük ... jó immár neki a nyugodalom, hogy ne háborgassák érzékenységét, hogy ne tegyék ítélet tárgyává szerénységét, hogy ne magyarázzák félre töprengő természetét, hogy ne kicsinyeljék aggságoskodásának aprólékosságát s hogy ne legyen többé személye, nagy buzgósága, kötelességteljesítése, odaadása dacára is valami érthetetlen ok miatt bizonyos l*