Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1903

226. szavunk a pusztába kiáltó szó maradt. Reméljük, hogy ez nem marad így. Reméljük, hogy a több évi pangást és ez évi teljes szünetelést frissebb, elevenebb élet fogja felváltani. Ha nem, akkor a mai fiatalságunk nem érdemli meg a sárospataki főiskolai iíjúság nevet, mert e névben rejlő fogalomhoz hozzátartozik az irodalom és költészet szeretete, annak művelése Az akadá­lyoknak, melyek ez év folyamán e két egylet működésének útját állották, meg kell szünniök s az elejtett fonalat úgy az irodalmi társulatban, mint a theológiai egyletben ifjúságunknak újból fel kell vennie. XXII. FŐGIMNÁZIUMI IFJÚSÁGI EGYESÜLET. Az „erdélyi önképzőkör" 1903 szeptember 19-én lartotta alakúló gyűlését 42 taggal; a tagok száma az év folyamán 57-re emelkedett. A társulat tisztikaraakövetkezőképen alakúit meg: Tanárelnök: dr. Mitrovics Gyula; ifj. elnök: Trócsányi Zoltán VIII. o., titkár: Székely Sándor VIII. o., főkönyvtárnok: Nagy Gyula VIII. o., főjegyző: Trenkó György VII. o., aljegyző és alkönyvtárnok: Németh Imre VII. o., pénztáros . Topa József VII. o. tanúlók. Az önképzőkör ez évi jegyzőkönyvei is tevékeny, szorgos munkásságról tesznek tanúbizonyságot; az év folyamán a társulat 29 gyűlést tartott, melyből egy alakúló, három rendkívüli, egy zárt és egy nyílt ülés volt. A titkári hivatalhoz érkezett 36 vers és két próza (mű­fordítás). Megdícsértetett 10 költemény. Harsányi Zoltánnak 2 (Együtt, Őszi est). Takács Mihálynak 1 (Az én ideálom), Topa Józsefnek 1 (Magányban) és Vass Bélának 6 (Lombhulláskor, Orgonafák, Egy szőke leányhoz, Istenhez, Fohász, Emlékszel-e?). A bírálatok közül megdícsértetett 5, Dezső Dénesé, Harsányi Zoltáné, Nagy Gyuláé, Tóth Sándoré és Trenko Györgyé. Elemzéssel egybekötött szavalat 4 volt, mind a négy méltá­nyoltatott. Elemezve szavalás helyett két felolvasás volt, szavalat helyett felolvastatott két próza. Szavalat elhangzott 16, megdícsértetett 8, méltányoltatott 5, 3-at tudomásúl vettek.

Next

/
Thumbnails
Contents