Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1899

98 Az ifjúság szorgalma és tanúimányi előmenetele általában ki­elégítő volt. A jogakadémián fenálló vizsgarendszer, mely valóban reászorul az átalakításra, volt oka annak, hogy jogakadémiai hall­gatóink közül kénytelenek voltak kollokviumaikat legtöbb esetben a tanári kar engedélyével a rendes határidőn túl is elhalasztani, a tanári karnak minden hóban megtartott conferentiái a hanyagok és késedelmezők fegyelmezésére igen üdvös hatást gyakoroltak. Itt kell ugyancsak megemlítenem, hogy akadémiai tanári karunk a jelen iskolai évben a rendkívüli hallgatókra nézve azon üdvös határozatot hozta, hogy az érettségi vizsgálatra egy évre vissza­vetett ifjak rendkívüli hallgatóknak nem fognak a jövőben felvé­tetni. Mert úgy tapasztaltuk, hogy az ily ifjak az érettségi vizsgára való készülés folytán az előadásokat rendesen nem látogathatják s másrészt az ő felvételök által az érettségi vizsgálati bizottságnak egy évi visszavetésre szóló határozata válik illusoriussá. A modern nyelvekre vonatkozólag ma is elmondhatjuk, a mit egy század előtti jegyzőkönyveink az akkori időre tartalmaz­nak, hogy az ifjúság „a német és franczia nyelv tanúlásában elei­ben adott alkalmatossággal nem abban a mértékben él, a mint azt a maga java kívánná" s valamint egy század előtt, úgy most is épen e körülmény intézkedéseket tett szükségessé, igazgató-taná­csunk 1897-ben kimondván, hogy a jótétemények kiosztásánál az élő nyelvek tanúlásában kifejtett szorgalom és előmenetel mindig tekintetbe veendő. Az élő nyelvek elsajátítása az általános művelt­ség megszerzésének legfontosabb eszköze lévén, ifjainknak fel kellene nagyobb mértékben használni azon kedvező alkalmat, me­lyet e tekintetben főiskolánk nyújt, midőn a német, franczia és angol nyelveket módjukban áll ifjainknak külön díj nélkül elsajátítani. Az ifjúság erkölcsi viseletéről is általában .1 egelégedéssel kell szótanunk. S ha elvétve fordúltak elő esetek, midőn egyesek megfeledkeztek a jó rend követelményeiről s azon tekintetekről, melyekkel önmaguknak, szüleiknek s a főiskolának tartoznak, ta­nári karunk szigorú fegyelmezése azonnal határt szabott az ifjúkor meggondolatlanságából származó helytelen cselekedeteknek. Vala­mint a múltban, úgy ez iskolai évben is szomorúan kellett e te­kintetben éreznünk, hogy a városi közigazgatásunk nem jön segé­lyére tanári karunknak az ilyen irányú ballépések esetén, sőt fájdalom azon tapasztalatra jutva, hogy azt olykor még inkább leplezgetni törekszik, át kellett írnunk a városi képviselőtestülethez,

Next

/
Thumbnails
Contents