Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1898

i jöhetnek valaha ellenkezésbe. Érzem, hogy katetrám ez idő szerint inkább gyakorlati paedagogiai, mint akár magyar, akár latin irodalmi. Ezért akkor volna értekezésem tárgya megfelelő, ha azt a gyakorlati nevelés köréből választanám. És erre különösen is bő alkalmat adnának azok a viták, melyek az ujabb nyelvészeti vívmányok* és igazságoknak az iskolákban való gyakorlati érvényesítése körűi forogtak a mi körünkben és a melyek úgy szóiván csak most vágattak ketté. Azok felett a szavak felett is bizonyára mindnyájan sokat elmélkedtünk, a melyekkel közigazgatónk iskolai ünnepi beszédeiben s a nt. algondnok úr adhortatióiban a felett panaszkodtak, hogy némely társadalmi léháskodások és nyegleségek az iskolák falai közt is mindinkább tért foglalnak. Noha ebben az irányban is meg van a saját meggyőződésem, mégsem bocsátkozom ennek a kérdésnek fejtegetésébe, mert ezen a téren az állam, a társadalom és az egyes iskolai testűletek egyetértő s hatalmi köreik iránt nem érzékenykedő munkájára volna szükség, ezt pedig egyesek felszólalása elő nem teremtheti, még akkor sem, ha erre talán a helyes útat mutatná is meg; s a kívánatos és várt gyümölcs helyett csak vihart hozhatna. Legyen szabad azért abba a hibába esnem, hogy így, mintegy tanszékemen kivűl, a renaissance-kori latinságnak egy olyan termékével foglalkozzam, mely nagyon közelről érdekli a mi irodalmunk történetét is. És ez Aeneas Sylvius Piccolomininek „História de Eurialo et Lucretia se amantibus" cimű prózai regénye. I. Aeneas Sylvius, a ki, mint II. Pius pápa, olyan nagy szerepet játszott a világtörténetben, s hazánk azon kori nagy embereivel is összeköttetésben állott, iíju korában nem a papi pályára készült. Csak miután 1432-ben IV. Jenő pápa által az ellcnpápaság viszályainak kiegyenlitése végett Baselbe összehívott zsinaton tüzetesen megismerkedett az egyházi ügyekkel, sőt ottani szereplése által, mint zsinati fogalmazó, majd fő-abbreviator, jelentékeny befolyásra is szert tett, akkor lépett határozottan egyházi pályára. Mint ilyen, elsőben »zsolozsmás« (psalmista), majd igen előkelő, milanói származású főpapok mellőzésével, Picciolpassi pártfogása következtében, minden felszentelés nélkül milanói prépost. De ennek az állásának jövedelmét, a különböző párttusákban való részvétele miatt, különösen pedig Rosiate Izidor, a káptalan jogi képviselőjének s