Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1889

iá A protestáns iskolák versenyképességének biztosítása nem csupán felekezeti érdek, hanem az egész ország érdeke. A magyar állam sokáig nem lesz még abban a helyzetben, hogy nélkülözhesse a köznevelés terén a versenytársakat, első sorban tehát az államnak kell gondoskodnia arról, hogy versenytársai képesek legyenek hivatásukat minden tekintetben betölteni. Nem a rideg önzés, nem is az egyéni jóllét utáni sóvárgás, hanem a hazaszeretet mondatja velem, hogy a felekezeti és állami tanintézetek tanárainak anyagi ellátása tekintetében minden különbségnek meg kell szűnnie. Mert, szerintem, ez a legfőbb feltétele a nemzeti közművelődésre nézve olyannyira életbevágó, egészséges versenynek. Én, mint a ki idegenből hívattam ide, hogy szolgáljam a sárospataki főiskolában a közművelődés ügyét, s a ki ismerem számos hazai tanintézetben az uralkodó közszellemet, — tanú vagyok rá, hogy sehol nagyobb, melegebb ragaszkodás az iskolához a tanárok részéről nem tapasztalható, mint itt. Valóságos vetélkedés foly köztük a tekintetben, hogy ki szereti jobban az alma matert, a nélkül természetesen, hogy a vetélkedésnek bármiféle positiv eredménye lenne, mert hiszen mindnyájan egyforma melegséggel szeretjük, azok is, a kik emlőin nőttek fel, azok is, akik másutt nyerték kiképeztetésüket. Nagyon tévedne azonban, a ki azt hinné, hogy a főiskola szeretete az anyagi gondoktól való szabadulásnak s a család, a hátramaradt özvegyek és árvák biztosításának természetes ösztönét, vágyát legyőzhetné. Immár imminens szükséggé vált tehát főiskolánk tanárainak sorsán javítani, főként azért, mert ha a jelenleg működő kipróbált tanerők kidőlnek, helyöket kész professoroknak és nem «reményteljes* fiatal embereknek kell elfoglalniok, mely utóbbiak növendékeinken egy-két évig kísérletezvén, mikor már belejönnének a tanítás mesterségébe, kétségte-