Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1888

ii kűlözheti, mint a nálánál csekélyebb erőforrásokkal rendelkező többi tanintézet. Hogy főiskolánk a fokozatos fejlődés útján gyorsan halad előre, azt a lefolyt tanévnek az alábbiakban előadandó története is bizonyítja. De ez a történet mást is bizonyít. Azt t. i., hogy szeretettel csüggünk mindannyian az alma materen s mindanynyiunk előtt, kiket a sors e főiskola szolgálatára rendelt, ama magasztos ideál lebeg szüntelenül, hogy főiskolánkat, a hazai protestantizmusnak ezt a féltett kincsét, az elődök hagyományaihoz híven, szellemileg ós anyagilag megerősödve adjuk át az utódoknak. Főiskolánk fölvirágoztatása czéljából a megoldandó feladatok egész sora áll még előttünk. Számot kell azonban mindenkor vetnünk a rendelkezésünkre álló anyagi eszközökkel s szükségleteink kielégítésében sorrendet kell tartanunk, nehogy úgy járjunk, mint a rosz gazda, ki minden terv nélkül gazdálkodván, tőkéit emészti fel s utóljára is tönkre megy. A legközelebbi jövő feladványai közül megemlíthetem mint fontosabbat: a tápintézetnek korszerű belső továbbfejlesztését s a mostaninál czélszerübb elhelyezését, melylyel már az igazgatótanács megbízása folytán úgy a tanári kar, mint a gazdasági választmány régibb idő óta foglalkozik. Bizonyára nagyot lendíthetne ezen az ügyön az, ha a «Sárospataki Lapok» felhívása, miszerint mindazok, kik a főiskola tápintézetének jótéteményét élvezték, ajánljanak fel tíz évre kihatólag, évenként 1 forintot ez üdvös intézmény előbbrevitelére, — ha — mondom — ez a felhívás kellő visszhangra találna. S ha a hálára appellálunk, melylyel a szerető édes anya gondozásáért ezeren és ezeren adósaknak érezhetik magukat, talán remélhetjük, hogy a felhívás nem fog süket fülekre találni. Azután előttünk áll az alapítványok könyvének elkészítése, illetőleg a meglevőnek revideálása, hogy ez által egyrészről az elődök áldozatkészsége iránt lerójjuk a hála és kegyelet adóját, másrészről, hogy a jövő nemzedékeket meggyőzzük arról, hogy