Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1885

139 Azt hitte, hogy midőn ő — letéve koronája jogairól és előnyeiről — a jövőbe vetett reménynyel, a társadalmi osztályok teljes egybeolvadásának előképe gyanánt, beáll a munka emberei közé ós a hazai szobrászat becsületeért feláldozza ereje javát . . . azt hitte — mondom — hogy az uralomra hívatott demokratismus megérti az ő célzatait ós nem lesz féltékeny vele szemben a munka hasznáért és dicsőségeért!. . . De csalódott és újra csalódott!! Letette tehát a vésüt s lelkén ama folytonosan nyomakodó teherrel, átvette 1880-ban a családi vagyon igazgatását s odaállott roskadozó édes atyja mellé, hogy ez, az istentől elébeírt rendeltetésnek annál teljesebben megfelelhessen. Akik tanúi lehettek valaha ennek a mesés gyermeki vonzalomnak és hűségnek, csak azoknak lehet halvány fogalmuk ifj. Vay Miklós br. felséges szívéről és példaadó kötelességszeretetéről. 1880-ban édes anyja nevére a főiskolai tápintézetben 2000 frtos alapítványt tett; az ifjúsági kórház belső felszerelésére pedig 300 s a szépészeti muzeumra 200 frtot adományozott. Másokon akart könnyíteni 1 ogyha már maga boldog nem lehetett. A sok keserű csalódás után azonban neki is juttatott a Gondviselés egy igazi ünnepnapot! Azt értem, amelyen a debreceni zsinat a domesztika eszméjét, a boldogultnak ezt a régi édes álmát, megvalósította. Több, mint két évtized után, de a mag végre is kikelt, és tanúbizonyságot tett a magvető mellett, aki legott 5000 frttal segító elő a csemete növekedését. Ilyen szebb napja volt az is, amelyen az újraszervezett főrendiház tagjául egyhangúlag megválasztatott. 1882-ben, midőn e főiskola igazgatása átalakult, a tiszáninneni egyházkerület bizalma őt az igazgató-tanácsnak egyik tagjává, 1884-ben pedig, a Hegedűs László halála után, a főiskola algondnokává emelte. O, az aristokrata , aki szívén a demokratismus sebeit hordozá, percig sem habozott odalépni a kötelességek asztalához. Még fülünkbe csengenek nyájas szavai, amikkel magát „a jeles bizalmi állásra

1

1 elkötelezé; látjuk — itt e szent helyen — magunk előtt, amint Ígéretet tesz, hogy a főiskola anyagi alapjának öregbítésére és megszilárdítására minden lehetőt elkövetni férfiúi kötelességének ismeri-, látjuk még most is, mintha csak itt járna közöttünk, széthordozva sasszemeit a Vay nevet örökítő szent falak között, mintha javítani valót keresne; mintha csak ősei örökét féltené az idő kezétől. Látjuk még ma is, amint tantermeinkben egy psycholog érdeklődésével figyeli a „szegények iskolájának

1" gyermekeit, majd odaül a számok és számoltató könyvek fölébe . . . nem volt-e jogunk, hogy vele való viszonyunkban magunkat boldogoknak valljuk; nem volt-e jogunk, hogy e viszonyt hosszúnak kívánjuk?!