Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1901
81 Viszont ebben is követ el olyan tévedést, hogy nem létezőt is odafoglal, tudniillik a Figyelmező 1865. évi folyamát. A források hanyag és hézagos felhasználása okozza aztán, hogy olyan nevezetes dolgokról sem emlékszik meg, mint az erdélyi lutheránusok közt kifejlett pietista mozgalmak első mozzanatja és az erdélyi református egyháznak a főconsistorium és főgondnokság szervezetét illető 1709-iki intézkedése. Teljesen mellőzi az ezen korbeli protestáns egyházi irodalmi működés, valamint a hazai és külföldi iskolázás nevezetesebb mozzanatait, a melyek pedig a mű keretébe szintén beletartoztak volna. Azonban még a tárgyalásába felölelt részletekben se tud megfelelni a történetírás kellékeinek. Krónikaszerű előadás, fejletlen, sőt gyarló irmodor, a kifejezések szabatossága iránti érzék hiánya, sőt nem egy helyesírási hiba tanúskodik róla, még a külső kellékeket se képes figyelemben tartani. De ugyancsak nem volt képes a belsőket sem. Nem törekszik pragmatismusra, nem kutatja a főszereplők, egy I. József és egy II. Rákóczi Ferencz egyéni jellemét, eme nagyérdekű és fontosságú motorait az eseményeknek. Józsefben pl. sohasem vesz észre rosszhiszeműséget, Rákóczinál viszont nem tünteti fel eléggé kidomborítva jellemének azt a ritka, nemes vonását, mely őt buzgó kathólikus volta mellett is az elfogálatlanság mintaképévé és az egyenlő mértékkel való elbánás mesterévé tette. Többször ad kifejezést téves felfogásnak is. így példáúl azt, hogy az 1708-iki pozsonyi országgyűlésre mindössze két református és nyolcz lutheránus jelent meg, a klérus peotestáns-efienes törekvésének tulajdonítja, pedig a többiek egyszerűen azért maradtak el, mert a Rákóczi pártján voltak. Szerettük volna még, hogy a szatmári békének a magyarországi protestantizmusra nézve eddig általában túlbecsült, sőt sokaktól korszakalkotónak tekintett jelentőségét is helyesebb felfogással, a történeti igazságnak megfelelőleg állapítsa meg. Ámde teljesen a régi nyomokon halad, ezt indokoló pár sora pedig egyfelől mondatnak sem elég értelmes, másfelől meg a történeti tényeknek se felel meg. Mindezek a körülmények, a munkának megannyi hátrányos oldalai, lehetetlenné teszik, hogy a pályadíjban részesítsük szerző vállalkozását, melynek azonban remélhetőleg meg lesz annyi jutalma, hogy a tárgygyal való foglalkozás gyarapította arra vonatkozó ismereteit. És ez magában véve is nyereség. Zoványi Jenő. *
