Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1901

74

egyfelől a szövegszerű, a szöveg gondolattartalmát helyesen kifejtő és ügyesen alkalmazó tárgyalás, másfelől a tetszetős irály- lyal és szónokiasan keresztülvitt kidolgozás s minthogy e két kívánalom a gondolatok helyes sorakoztatásán és illő, sőt díszes felöltöztetésén fordul meg : mi ebből a kettős szempontból is elmondjuk a nézetünket mind a három pályaműről.

Az I. számú a bevezetésében előadja, hogy a boldogságra se tudomány, se hírvágy, se hatalom, se hírnév nem juttathat el senkit, ugyanazért s még azért is, mert az egész világ boldogtalan, felteszi a kérdést: „miben áll az igazi boldogság? s erre a már ösmeretes tételekkel felel. Ez a bevezetés tehát még megállhatna, de a hibás tárgykitűzés és felosztás után, a részek tételeit már úgy tárgyalja, hogy még jobban eltávolodik a szöveg tartalmától s két részen át se tud számot adni arról, hogy mi az a tiszta szív, kicsoda a tiszta szívű s hol, hogyan vagy miért látják meg a tisztaszívúek az Istent? Pedig gyakran emlegeti a tiszta szívet és a csendes lelkiösmeretet és mutogatná is ezeket gyarló, esetlen példákban ; pedig tudákosan hivatkozik Laplac-ra Napóleonra, Tertulliánra, Ágostonra, Eötvösre: mind hiába, ezek együttvéve sem fényt, hanem homályt, sűrű homályt vonnak a szövegre. Az ekként elhibázott tárgyi kidolgozásnak hozzáillő társa az alaki kidolgozás, a lapos, nehézkes, íz, szellem és szó- nokiasság nélküli irály. Szóval ez az egyházi beszéd csak azt prédikálja, hogy hogyan nem kell prédikálni.

A II. szám a hegyi beszéd boldogságtanából, mint általánosból indúl ki s arra tér át, hogy mily sokféleképpen keresik az emberek a boldogságot, pedig a boldogság azoknál található fel csupán, a kiket Jézus ilyeneknek hirdet, így közelebbről azokban, a kik tisztaszivüek. Hát ez egészen jó bevezetés, mit bizonyít az is, hogy szinte önként következik rá, sőt mintegy belőle nő ki a tárgykitűzés: „Miért boldogok a tisztaszivüek?“ Majd jön a szintén helyes felosztás, mely után az 1. R.-ben azt mutogatja, hogy a tiszta szivüek, vagyis azok, „a kikben a Jézus által hirdetett erények megvannak,“ micsoda külső és belső jelenségekben látják lelkileg az Istent; a II. R.-ben pedig akt, hogy miként látják meg majd színről-szinre a mennyei dicsőségben. Magyarázata, érvelése több kívánni valót hagy fel ugyan s e mellett a II. R. túlságosan eschatologikus, de elvégre dogmatikai alapon mindez összefüggő és logikus ; irálya pedig keresetlen, népiesen, könnyen folyó, szónokias. Szóval erről az oldalról nézve is előtte jár társainak.