Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1900

78

A M. T. Akadémia által alapított Kazinczy-díjra ez idén is csak egy pályamunka érkezett, mint már évek óta többször egymásután. Egy ideig még csak vigasztalást találtunk magunk és mások számára is abban a tapasztalatban, hogy a természet világában sem úgy nyújtja áldását egyik esztendő, mint a másik, de végre is ez a folyvást ismétlődő, szintén állandóvá lett meddőség mélyen elszomorít és megdöbbent bennünket. Ennek láttára hazafiúi méltó aggodalmak közt vetjük fel azt a kérdést : mi lesz édes magyar hazánkból, ha ifjúságának nincs nemesebb becsvágya, ha nem ismeri a munka becsét és örömét, ha pusztán az olcsó dicsőség után áhítozik s úgy éli világát, mintha az élet nagy versenyében, munka és fáradság nélkül lehetne boldogulni ? !

A mi már a beadott pályamunkát illeti, nem bírja ugyan tetszésünket annyira, hogy kárpótlásúl szolgálhatna elmaradt társaiért, de legalább olvasottságra, tájékozottságra vall és oly írói tehetséget árul, mely nagyobb műgond mellett teljes diadalt arathatott volna. A tárgy kitűzése után, a hol művének vázlatát adja, a XVIII. század nemzeti, társadalmi és irodalmi életét rajzolja erős vonásokkal. A sötét háttér megkészítése után Kazinczy Ferencz alakját domborítja ki, a mint ez sokoldalú irodalmi tevékenységével, mindenek felett diadalmas nyelvújításával nemzeti életünket, művelődésünket fejlődésnek indította. Majd előadván ama törekvéseket, melyek országunk fővárosának az irodalom középpontjává tételére nézve, Kármántól kezdve az «Aurora» alapításáig befolyással voltak, hosszasan tárgyalja Kisfaludy Károly életét, fejlődését, körülményesen elbeszéli az «Aurora» ez. zsebkönyv alapítását, szerkesztését, szembe állítván az «Auroráit a Kazinczy befolyása alatt álló «Hébeval.» Ezután egyenként bemutatja az «Aurora-kör» tagjait, nyomról-nyomra ismerteti a Kazinczyval való versenyüket, mindaddig, míg a tisztelet és kegyelet érzelmein alapúló barátság lassanként elhidegedik, a midőn kitűnik, hogy a két vezért és híveit ki nem békíthető elvi ellentétek választják el egymástól. Végre a klasszicizmus és romanti- cizmus műelvi jelentőségének ismertetése után a két kiváló ember iránti hódolattal végzi munkáját.

E szerkesztési mód ellen az a kifogásunk van, hogy itt a részek, melyek külsőleg, fejezetekre való osztás által sincsenek jelezve, nem állanak egymással szoros összefüggésben, szervesnek mondható kapcsolatban. Egyes részek nem mindig a magok helyén állnak, vagy az egésznek kára nélkül bátran el is maradhat