Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1900
132 Rónaszékre és Szlatinára rándúltak ki az ottani sóbányák megtekintése czéljából. Mind a két helyen a legnagyobb szívességgel fogadtattak és kalauzoltalak itjaink, miáltal ez a kirándúlás nemcsak tanúlságossá, és élvezetessé, hanem felejthetetlenné is lett az illető kirándulókra nézve. A szíves fogadtatásért fogadja mind a két bányaigazgatóság e helyen is hálás köszönetünk kifejezését! A pünkösdi ünnepek alatt Budapesten megtartott tanuló ifjúsági Országos Tornaversenyen Kiss Elek és Eilend József tanárok vezetése és felügyelete alatt gymnasiumunk V-ik és Yl-ik osztálybeli tanulói közűi 19-en vettek részt. A kísérő tanárok jelentése szerint kis csapatunk mind az első nap délelőttjén megtartott próbákon, mind az általánosan kötelező rendgyakorlatokban valamint az előre bejelentett versenyekben is részt vett. A közösen bemutatott szabad gyakorlatokat ifjúságunk a meg- kívántató ügyességgel és szabatossággal mutatta be mind a két versenynapon. A verseny főnemében, a súly dobásból és magas ugrásból összetett versenyben, a melyen a vándordíjul kitűzött díszes zászlóért folyt a küzdelem, gymnasiumunk csapata győzelmi dicsőségre nem tehetett szert. A vezető tanárok már a próbák után kizártnak tartották a győzelmet először azért, mert mi csak Y-ik és Vl-ik osztálybeli növendékeinket állíthattuk a küzdtérre, míg velünk szemben épen száz hazai tanintézet osztályra is, korra is fejlettebb növendékei állottak ki, s másodszor azért, mert míg más tanintézetek válogatott növendékekből alakított csapatokkal vonúltak fel, mi csak azokkal a tanúlókkal jelenhettünk meg, akik önként vállalkoztak. A kúszásban és játékversenyekben azonban a mieink is győzelmet arattak. Az előbbiben egy V-ik osztálybeli tanulónk ezüstérmet és egy Vl-ik osztálybeli bronzérmet nyert. A kótya játékban négy Vl-ik osztálybeli tanítványunk ezüstérmet s iskolánk kitüntető oklevelet nyert. — A versenyek közötti szabad időt s azt az egy napot,