Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1900

130 III- ik A) osztálybeli 39, Ill-ik B) osztálybeli 38, IV- ik osztálybeli 60, Y-ik osztálybeli 68, Vl-ik osztálybeli 49, YII-ik osztálybeli 34, YII.l-ik osz­tálybeli 36, akik között egy olyan tanuló is volt, aki az érettségi vizsgálaton megbukván, önként ismételte meg a Y Ill-ik osztályt. A gyinnasiumi tanulók összes létszáma is 52-vel volt kevesebb, mint az előbbi iskolai évben. A múlt iskolai évben gymnasiumunkban már három osztály mellett volt párhuzamos osztály fel­állítva, u. m. az 1-ső, Il-ik és III-ik — nem pedig mint előre tervezve volt, a IY-ik — osztály mel­lett. Épen ezért egy új latin-magyar tanszék fel­állítása is szükségessé vált. A nt. és tek. Igazgató­tanács intézkedett is e tekintetben most egy éve junius 28. és 29-ikén tartott ülésében, s meghívta az új tanszékre helyettes tanárnak Novák Sándort, aki a kolozsvári egyetemen jeles eredménynyel végezte tanulmányait, s aki a marosvásárhelyi ev. ref. főgymnasiumban már egy évig szintén ily minőségben közmegelégedésre működött. A párhuzamos szakaszok felállítása által kelet­kezett hét alsó osztályban a tantárgyak beosztása az alábbi táblás kimutatásban látható. A beosztásra nézve itt csak annyit jegyzek meg, hogy igen kí­vánatos volna jövőre az alsóbb osztályokban a merev szakrendszerrel végre-valahára már szakí­tani s visszatérni a régi osztályrendszerhez. Ez a rendszer már ebben az iskolai évben is meg volt valósítva egy osztály B) szakaszában, a mennyi­ben a rendes tantárgyakat a mértani rajz kivéte­lével, mind egy tanár tanította, s meg vagyok győ­ződve, hogy az oktatásnak és nevelésnek nem hátrányára, de sőt inkább nagy előnyére, mert hiszen ily módon több alkalma nyílik a tanárnak tanítványai lelki tehetségeinek felismerésére, irá­nyítására. Ily módon — nézetem szerint legalább — nagyobb eredményt lehetne elérni azért, mert ha a tanár minden tantárgyat maga tanít egy osztály­ban, jobban hathat tanítványaira általában, és köz-

Next

/
Thumbnails
Contents