Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895

74

dogmaticus secta, távol attól, hogy merev tudományos hitvallást állítson fel, hanem czélja az, hogy összegyűjtse azon férfiakat, kik érzékkel és tiszta ítélettel bírnak a fenforgó kérdésekről, hogy ily formán minél sikeresebben történhessék a fennálló jog hiányainak orvoslása.

Liszt azt akarja, hogy az állam, a jogrend a bűnt és a bűntetteseket czéltudatosabban és kíméletlenebbűl üldözze, de e czélból — mint mondja — a bűnt nemcsak mint abstract fogalmat, hanem mint az egyéni és társadalmi élet jelenségét és eseményét is kell tanulmányozni. A bűnt szerinte egyrészről úgy kell felfogni, mint a bűnös gazdasági és társadalmi életviszonyainak szükségszerű következményét, másrészről pedig, mint a bűnös egyéniségének sajátosságát, a mely részben vele született, részben pedig a saját fejlődése és életsorsa által feltételeztetik. Miután tehát a bűntett adott körülmények szükségszerű következménye, annak elnyomása igenis lehetséges, nevezetesen ezen körülményekre való kihatás, ezen körülmények elnyomása által.

Ily felfogással lévén, helyteleníti úgy a classicus, mint az anthropologiai és kriminal-sociológiai irányok egyoldalú felfogását, A classicus büntetőjognak hibáúl rójja fel, hogy a bűntettet semmi másnak nem tekinti, mint fogalmi abstractiónak s e végből az akarat szabadságot és causalitast vallja dogmájának. A sociologiai iskolát annyiban kárhoztatja, hogy Quetelet nem ismeri az egyes embert, holott Liszt szerint daczára annak, hogy a társadalmi és gazdasági tényezők a bűntettre a legnagyobb befolyással vannak, de ezen viszonyokra az embernek is van valami hatása s annál nagyobb, minél jelentékenyebb az illető egyénisége. Ugyancsak hibáztatja Quete- letnél azt, hogy ő a társadalom változhatatlau törvényében hisz, vagyis egy oly törvényben, mely a társadalmi viszonyok alakúlása felett uralkodik s a mely ellen törni époly lehetetlen lenne, mint az égi testek pályájának megváltoztatására, mig Liszt épen ezen helytelenségek megjavítását, átalakítását tekinti a kriminal politika fela- datáúl. Lombrosoval szemben elismeri, hogy helyesen indúl ki, midőn a bűntett elleni küzdelem szempontjából azt állítja fel, hogy nem a tettet, a fogalmat, hanem a tettest, az embert kell vizsgálni, de nem hisz a homo delinquens létezésében s feltétlenül kárhoztatja a bűnös typus felállítását, mely nem egyéb, mint a modern költők Zola és Ibsen által hangoztatott átöröklési elméletnek variálása, mely szerint az ember jelleme természeti törvény által előre meg van határozva s az ellen küzdeni lehetetlen. Liszt elismeri az átöröklés