Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895
60 De e pont aztán az, a melynél Quetelet. és társai szintén túlzásba esnek. A statisztika adataiból ugyanis azt a következtetést vonják le, hogy a különböző társadalmi viszonyok, a szegénység, a nyomor, a hiányos vagy ferde nevelés, az erkölcstelenség, a val- lástalanság, társadalmi előítéletek stb. megsemmisítik az emberben az akaraterőt s az efféle társadalmi viszonyok közé került ember nem ura többé magának, azt a viszonyok egyenesen bűnbe hajtják, kényszerítik, hogy kövesse el a bűnt s innen van, hogy a bűn lejtője (a penchant au crime) oly óriási szabályszerűséggel szedi áldozatait- „Van egy budget — ez Quetelet híres mondása — melyet rettentő szabályossággal fizetünk, ez a börtönök és vérpadok budgetje; van egy adó, melyet az ember nagyobb szabályossággal fizet, mint bármely mást, melylyel a természetnek, vagy az államnak tartozik : ez a bűnnek az adója.“ Úgy de miután Quetelet és követői szerint ez ember kötve van a társadalomhoz s kénytelen abban élni s annak ferdeségei, hibái viszik az embert a bűnbe, a tulajdonképpeni bűnös nem is maga az ember, hiszen az nem lehet felelős, mert az ő akaratereje eltörpült, megsemmisült a viszonyok nyomasztó ereje alatt, hanem a tulajdonképeni bűnös, maga a társadalom. „A társadalom magában rejti minden elkövetendő bűnnek csíráját s az annak kifejlődésére szükséges alkalmakat s így némileg ő az, ki a bűnt elköveti s a bűnös ember csupán az eszköz, ha azt végrehajtja.“ íme a másik véglet. Miként az anthropológia oktalan állattá aljasítja az embert, ki ösztönének, az atavismusnak enged, midőn bűnt követ el : úgy a sociológia egy akarat nélküli bábnak, puszta eszköznek tekinti azt, a ki alá van rendelve az őt környező életviszonyoknak, a ki nem bir uralkodni a körülmények felett, hanem megfordítva a viszonyok, a társadalmi körülmények uralkodnak felette, s azok dobják a bún posványába, vagy a jólét karjaiba. Sors bona, nihil aliud. Természetes, hogy így a mai büntetőjog nem állhat meg a sociologusok előtt sem. A büntetésnek e felfogás szerint semmi alapja nincs, büntetni voltaképen nem is lehet, hanem az egyes embert, mint bűnös eszközt lehetőleg meg kell javítani, a mi azonban csak úgy történhetik meg, ha a főbűnös, a társadalom megjavíttatik, vagyis azokat a társadalmi ferdeségeket, azokat a társadalmi nyomasztó viszonyokat, a szegénységet, erkölcstelenséget, alkoholismust, előítéleteket stb. kell megszüntetni s akkor megszűnvén az ok, az okozatnak, t. i. a criminafitásnak is el kell enyésznie.
