Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895

84

egyik határáról a másikra siet s a római légiókat most keleten, majd északon, majd nyugaton vezeti a feltámadott ellenség ellen.

Az emberfeletti küzdelem végeredményében csaknem semmit se ért. Míg keleten a parthusokkal harczolt, ismételten felkeltek a dákok s a Duna vidékének lakói, s míg ezekkel küzdött, keleten is, délen is újra kezdik a támadást a legyőzöttek. Úgy hogy Traia- nus halálakor kiújul a háború a parthusokkal, a sarmaták fegyvert fogtak, a britanok lázongtak, a mórok türelmetlenkedtek, Aegyptom el akar szakadni, Lybia és Palestina lángban áll, szóval harczolni kell köröskörűi, vérnek kell folyni mindenfelé. De vájjon ily óriási vonalon képes-e a római hadierő továbbra is megállani ? Avagy a birodalom jól felfogott érdeke megengedi-e ezt az irtóztató háborúskodást?. . Traianus nagy és kiváló hadvezér volt, eleme volt a harcz, ő nem akart ellenséggel alkudni, sem kitérni előle, küzdött ellenük végkimerülésig. De épen megengedhető-e, hogy a birodalom kimerüljön az óriási harczban, nem elsőbb, vagy fontosabb dolog e a birodalmat magát konszolidálni, a határokat lehetőleg biztosítani, mint azt biztosítás nélkül csak kifelé tolni, úgy hogy annak megvédése lehetetlen?

Tény az, hogy Hadrianus szakított a Traianus politikájával. Elve volt a felesleges háborút kikerülni, a birodalom határait lehetőleg biztosítani ; a katonaságnál e fegyelmet helyreállítani, törvényhozást, igazságszolgáltatást javítani. E célnak élt és célját nagy részben el is érte. De e rendszerváltoztatás más részről beleütközött a római közvélemény kívánalmaiba. A népszerűséget vetette kockára az, ki a római nép hagyományos szelleme ellen mert tenni. Ez a hagyományos szellem ugyanis hir és dicsőség után áhítozott. A mióta a nagy napok leáldoztak, a mióta a nép közreműködése a kormányzásban megszűnt; a mióta egy ember volt az uralkodó, kinek akarata felül állott a senatus és minden kormánytestület felett : azóta a római közvélemény az elveszett jogokért abban talált kárpótlást, ha mulatságairól gondoskodva volt s ha a harctéren szerzett babérokban gyönyörködhetett. A győzelmes imperatort tudta bálványozni, az erős imponált neki, a béke után törekvő pedig a felzúdult közvéleménynyel szemben találta magát.

De Hadrianusank volt bátorsága szembeszállani a közvéleménynyel, s ebben van mint uralkodónak nagy érdeme. Nem volt ő azért a harc elől meghátráló gyáva hadvezér, nem volt ő a birodalom tekintélyének elárúlója, — hanem higgadt észszel, igazi