Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1894

41

falai. Ez ugyan magában nem dísz, nem érdem, de érdem és dísz, tekintvén azon grádusokat, melyek előttünk futák meg az útat.“ Hogy erkölcsi magokviseletét kedvező színben tűntessék fel, hivatkoznak a város népére is, „mely oly könnyen meg szokta undo- kítani az ifjúság — kivált a juristák — hírét“, hogy még abban az évben zaj és lárma nem riasztá fel azokat éjjeli álmukból, ez irányban a tanárokat is bizonyságúl hívják fel. Fogadják ünnepélyes lelkesülés közt, hogy minden szilajság és féktelenség, mely útálatos bűnné fajul, a közrendet megzavarja“, száműzve lesz közűlök, s ha kívánná az elöljáróság, annak is alávetik magokat, hogy gyűléseiken esetről-esetre egy esküdt diák legyen. Végül, hogy minden oldalról jóindulattal találkozzanak, ígérik, hogy a főiskolai könyvtárt „oly írói vagy szépművészeti művekkel disze- sitik, melyekkel egyes nem áldozhatik“, mint egykor Pánczélvár- megye ifjúsága is tévé.

E két rendbeli folyamodás megtette hatását : Fáy Ferenez és általa többen, különösen a világiak, meg voltak nyerve az ügynek. Az egyházkerület megadta az engedélyt, de óvatosságból csak azon feltétel alatt, hogy „a hazai törvényt tanító professor úr felügyelete alatt maguknak egyszer bírákat választhassanak (tehát a gyakori tisztújítás elő ne forduljon), ítélő-székeket formálhassanak és csupán egyedül csak perekben ítélhessenek.“ Azt is kikötötte az egyházkerület, hogy a jövendőbeli jogászok, ha az engedélylyel élni akarnak, évről-évre folyamodni tartoznak. A szép remények közt megalakult társulat, melynek 1835-ig Kazinczy Gábor volt a főispánja, nem sokáig állhatott fenn, mert alig végződött be az 1832—36-iki országgyűlés, a nemzeti törekvésektől még mindig idegenkedő kormány egész erélylyel hozzáfogott kényuralmi rendszabályainak alkalmazásához, a szabadelvű párt megfélemlítéséhez, minek legkiáltóbb bizonysága az országgyűlési ifjúságnak és Kossuth Lajosnak elfogatása. Ekkor a már a szabadabbá vált iskolai szellemet is korlátok közzé akarták szorítani, 1836 ban hozzánk is leérkezett a Helytartótanács szeptember 20-án kelt rendeleté, mely szerint minden féle iskolai egyletek betiltattak, az iskolák igazgatói, felügyelői oly utasítást kaptak, hogy nyilvános vizsgák alkalmával oly beszédek vagy költemények elmondását meg ne engedjék, melyek politikai vonatkozással bírnak. Ezen rendelet, kihirdetése után Nándormegye is megszűnt létezni és pecsétje, mint iskolai múltúnk egyik érdekes ereklyéje, a főiskolai történeti múzeumban őriztetik, Pánczélvármegyének czímerével együtt.