Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1894
8 mily hűségesen viselték magukat, oltalma alá fogadja és sem maga ne háborgassa, sem mások által háborgattatni ne engedje őket. E rendelet értelmében Pálfy védőlevelet adott az iskola számára, melyre épen abban az időben nagy szükség volt, mert R a j- csányi, sárospataki jézsuitaházfőnök sürgetésére 1711 december 11-ikén, 1712 január 12-ikén és 1712 január 27-ikén újabb meg újabb megyei bizottságok küldettek Sárospatakra, melyek hivatkozva az Eleonora császárné által 1711 szeptember 28-ikán kiadott rendeletre, az iskolát és annak javait, a jézsuitáknak akarták átadni. Hiába mutatta F ü 1 e k i tanár a Pálfy védő levelét, a jézsuiták azt vitatták, hogy annak ellenére a császárné későbbi rendelete hajtandó végre. Annyit azonban használt a védő levél, hogy erőszakhoz, karhatalomhoz egyszer se nyúltak. A sárospataki főiskola ügye ez időtájt a varannói, gálszécsi és terebesi megyei közgyűléseken is heves vitákra adott alkalmat. Sajnos, hogy a szolgai meghunyászkodás e szomorú időszakában, nem volt oly ember Zemplénmegyében, a ki elég bátor lett volna szavát felemelni a szorongatott főiskola érdekében s annak igazait megvédelmezte volna. Ily kinos helyzetben, „az iskolai coetus“ egyedüli reményét a koronázó országgyűlésben helyezte, melyet III. Károly 1712 ápril 3-ára Pozsonyba hivott össze. Ámde a terebesi követválasztó megyei közgyűlésen, a zempléniek közt, ismét nem találtak párfogókra, így tehát Szentpéteri Sámuelt maguk küldték fel külön követül Pozsonyba, hogy ott a rendeknél, a királynál és kormánynál minden lehetőt elkövessen az iskola érdekében. A derék ember fáradozásának nem volt semmi eredménybe. Mint tudjuk, az 1712—-15-iki országgyűlésen csak annyit lehetett kivinni, hogy az egyházi és iskolai ügyek elintézése az 1681 és 1687-iki törvények alapján egy országos bizottságra bízatott, mely hosszas huza-vona után 1730-ban fejezte be munkálatát, melynek alapján adatott ki a „Carolina resolutio“ 1731 ápril 6-án. E közben mint villám csapott le az „iskolai coetus“-ra III. Károlynak a katholikus püspökök folyamodására, 1714 április 28-án kelt rendelete, mely meghagyja a protestánsoknak, hogy magukat mindenben az 1681. és 1687-iki törvényekhez alkalmazzák és a mely helyeken az utolsó időben tanítóik, tanáraik és felsőbb iskoláik nem voltak: ott azokat most se merészeljék tartani s a nem articularis helyeken levő alapokat, alapítványokat és jövedelmeket haladék nélkül adják át a katholikusoknak s ha valami kívánni valójuk van, várják be az országgyűlésileg
