Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1893

62

szemben mutatja ki a haladást, melyet Jókai képvisel. Így a történeti fejlődésnek feltüntetését nélkülözzük, s a mű compositiója se nem szerves, se nem egységes. Miután a Jókai költészetének tárgyalása a fő, Eötvös, Kemény nem igényeltek külön fejezetet, miután csak mellékesek s a mű ekként csak két főrészre oszlott volna. Az irodalomtörténeti részbe olvaszthatta volna szerző a Jósika és Eötvös költészetének tárgyalását, az aesthetikai részbe pedig, miután Kemény Jókaival úgy is egy időben működött, a Kemény irói fejtegetését. — Szerző azonban két fejezetben előbb tárgyalja Jókait, azután Jósikát, Eötvöst és Keményt. Ez a sorrend önkényes és semmi által sem indokolható.

A mi az egyes részleteket illeti : Jókait elég találóan, behatóan csak túlságosan mozaikszerben jellemzi. Igaz, hogy Jókairól mint Íróról igen nehéz és bajos egységes képet rajzolni úgy, hogy a kép minden vonása legapróbb részecskéje is az egészszel összeköttetésben, szerves összefüggésben álljon ! Érdeme szerzőnek, hogy ítéleteiben nem hajhássza az eredetiséget, az újat, ne hogy ferdét igaztalanul állítson, hanem ragaszkodik a legkiválóbb aesthetikusokhoz. Jókai megítélésénél a szigorú kritika Gyulai, Péterfi Jenő és a közvélemény Ítélete közötti ellentétet igyekszik összeegyeztetni. Innen van, hogy sokszor következetlen, s a fény és árnyat helytelenül vegyíti. Különben felfogása józan, gondolkodása mindenütt komoly. Lelkesedik Jókaiért, a nélkül, hogy hibáit leplezgetné ! !

Szerzőnek irói képességét, tisztult aeszthetikai felfogását, iné lyebb gondolkozását legjobban mutatja a Báró Eötvös Józsefről szóló rész, a melyben néhány vonással is élesen emeli ki Eötvös regényeinek jellemét. Majd közli Eötvösnek elméletét a regényről, melyet ő a gyakorlatban is követelt s találóan állítja vele szembe Schakspearet. Eötvös mindig fölébe helyezte az állami és társadalmi érdeket az aesthetikus érdeknek, s azt kívánta, hogy a költészetet nem magáért, hanem a kor nagy eszméinek, érdekeinek szolgálata terjesztése végett kell művelni. Szerző igen Helyesen bírálja Eötvös ezen elméletét, s oda eoncludál, hogy a szépművekben a tendentiának nem szabad előtérbe nyomulni.

Menyivel gyöngébb része már művének a Kemény Zsigmond- ról szóló. Ebben már kevesebb a gond, a tanulmány, felületes a jellemzés, sok az egymásnak ellentmondó állítás, a homályos Ítélet, már a műnek compositiója nincs, egyes részei gyöngék.