Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892
«9 6, iparos 6, hivatalnok 5, tanár 2, mérnök 2, gazdatiszt 2, földmíves 2, tanfelügyelő 1, jegyző 1, írnok 1, vendéglős 1, özvegy 2. A második félévben : lelkész 11. tanár 2, ügyvéd 6, földbirtokos G, mérnök 2, hivatalnok 4, gazdatiszt 2, földmíves 2, iparos 6, jegyző 1, írnok 1, vendéglős 1, özvegy 2. A statisztikus, a ki következtetéseket tud kiolvasni a számokból, s a kit érdekelnek az életpályákra való vállalkozás hullámzásai, könnyen, mint talán jellemző adatot fogja kiemelni e számokból azt, hogy hittanhallgatóink, tehát leendő lelkészeink legnagyobb száma a földmíves, iparos és tanító osztályból kerül elő és csak negyedsorban szerepelnek a lelkészi családok ; mi annál feltűnőbb, mert a jogi szakban ez adja a legnagyobb kontingenst. Én nem akarok most még következtetéseket levonni, de mindenesetre szinte végzetes lehetne protestáns egyházunkra nézve az, ha ez talán a protestáns papi családok ároni hivatásának és szellemének hanyatlása mellett szolgálna bizonyítékúl ! * II. ELÖLJÁRÓSÁG. Egyházi főgondnok : Kun Bertalan, miskolczi lelkész, püspök, királyi tanácsos, a Lipótrend középkeresztese, a főrendiház tagja, zsinati elnök. Világi főgondnok : Id. hr. Vay Miklós, a tiszáninneni egyházkerület főgondnoka, koronaőr, ő Felsége valóságos belső titkos tanácsosa, a főrendiház és zsinat elnöke. Egyházkerűleti algondnok : Fejes István, sátoralja-újhelyi lelkész, egyházkerűleti tanácsbíró, zsinati képviselő, a zsinat iskolai bizottságának, az egyetemes énekügyi bizottságának elnöke, kon- venti rendes tag. Világi algondnok : Dókus Gyula, császári és királyi kamarás, Zemplénvármegye főjegyzője. Igazgtó-tanács. Elnökei : a két algondnok, Egyházi tagjai : Kérészig Barna, tiszanánai lelkész, konventi póttag, egyházkerűleti tanácsbíró ; Kopré Ferencz, tiszaluczi lelkész és alsózempléni esperes, zsinati képviselő ; Nagy Pál, tornallyai lelkész és gömöri esperes, zsinati képviselő ; Tóth Dániel, miskolczi