Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892
s A javító-, pótló- és magánvizsgálatokat a tanári kar augusztus utolsó napjaiban eszközölte; szept. 1 -4-ig volt a felvételi vizsga és az új tanulók beíratása. Az egész év folytán, az előkészítő osztályt és a magán tanulókat is beszámítva, összesen 522 tanuló volt. Az iskolai év megnyitása, szokás szerint az akadémiával együttesen történt. Az iskolai szabályokat minden osztályban az osztálytanár olvasta fel, s magyarázta meg. A szünidő utolsó napjaiban történt az a sajnálatos körülmény is, hogy Perjési Lajos, a kit a főtiszteletű egyházkerület még május hóban megválasztott a mennyi- ségtani és természettani tanszékbe, táviratilag visszalépett. Ezen tanári szék helyettesítésére a tanári kar, a főiskolai algondnoki hivatallal egyetértőleg, szintén táviratilag hívta vissza Eilend József szigorló tanárt, ki már a megelőzött iskolai évben is mint segédtanár volt alkalmazva ezen tanári széken, s azt mindnyájunk közös megelégedésével töltötte be. A tanári kar az egész év folytán nagy gondot fordított arra, hogy azon tanulók szüleit vagy gyámjait, a kik szorgalom vagy erkölcsi magaviselet tekintetében hanyatlottak, az osztálytanári értekezletek javaslata folytán, figyelmeztesse. A tanulók magaviseleté egyébiránt átalában véve megnyugtató. Kisebb félrelépések és kihágások mellett, melyekért az illetők a büntetést megkapták, kettő követett el súlyosabb vétséget, melyért őket az iskolából ki kellett zárni; kettőnek pedig a szüleit kellett arra kényszeríteni, hogy gyermekeiket az iskolából vigyék el. A nagyméltóságú m. kir. földmivelésügyi miniszter úr szíves volt a gimnázium részére megküldeni a „Magyar farmrendszer“ czím alatt szerkesztett és a helyes bérleti rendszer életbeléptetésére irányuló munkának egy példányát Fogadja érette itt is hálás köszönetünket.