Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1891

54

Az meg már egészen komikus, mikor a szerző Mill Stuart és Bright egy szellemes ötletét megjegyzés nélkül nem akarván hagyni, egész komolysággal kijelenti, hogy „szerény véleményünk szerint mégis túlhajtott dolog azt mondani, hogy a konservativek ostobák. “

„A buták — mondja Mill — természet szerint konservativek. Nem is látom át, hogy miért tartják a tisztelt urak ezt oly felette sértőnek, miután ez biztosítja őket, hogy folyvást nagyon hatalmas párt lesznek. A butaságban nagy, szolid erő rejlik, elannyira, hogy nehány ügyes ember, támaszkodva erre az erőre, a küzdelemben biztos lehet a győzelemről, s valóban a konzervatív párt számos győzelme csupán ennek az erőnek tulajdonítható.“ „Maguk a toryk közt sem tagadja egyetlen értelmes ember sem — folytatja Bright másfél évvel későbben — hogy a tory-párt természetszerűleg az ostobák pártja“.

Mill azzal egészíti ki ötletét, hogy ők azt állítják, mikép a konzervativizmust a butaság jellemzi, akkor mások meg — habár kevesebb alapossággal — a szabadelvűséget nyegleséggel és fél- tudással vádolhatják. Ezt azonban a szerző vagy nem vette észre, vagy — a mi valószínűbb — nem tartotta szükségesnek közleni. Pedig a különben is drasztikus ötlet ebben a formájában sokat veszítvén érdességéből, csakis így lesz teljesen élvezhetővé. De eltekintve ettől, ha már a szerző felismerte, mikép Mill említett nyilatkozatában „több a gúny, mintavalóság“: vagy ne tett volna arra semmi észrevételt vagy a gúnyra gúnynyal felelt volna. Tagadó fejrázás — és egyéb semmi — az ostobaság vádja ellen : a vádat nem hogy meggyöngítené, sőt megerősíti, inert azt mulatja, hogy a védelem lefegyvereztetett. Ha a szerző a konzervatív politika ügyét Millel szemben védelmébe akarta venni : vágott volna vissza neki, s akkor „szerény véleményét“ — mely különben sem bír semmi nyomatékkai, hacsak érvekkel nincs támogatva — bízvást megtarthatta vala magának. Arra, hogy egy igénytelen fiatal ember helyesli-e vagy nem Mill ítéletét a konzervatív politikáról : senki sem kiváncsi; de annál inkább érdekelhet bennünket, érdekelheti különösen művének bírálóját az, hogy milyen elmeéllel, milyen dialektikával utasítja vissza egy nagy elme sza- tyráját. Ez olyan erőpróba, melyben a kicsiny a nagyot, a gyönge az erőset esetleg túl is szárnyalhatja.

A szerző gondolatszegénysége s ítéletének sekélyessége