Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1883

35

Az I-ső számú pályamű, az Idealismus címén, elsősorban Kanttal foglalkozik ; hogy mily gyarlón, a következő idézetek szolgáljanak bizonyitékúl. „Célja (?) volt neki (t. i. Kantnak) hogy azon! nagyon túlhajtó idealismust, a másik szélsőségig vitt realismussal egyesítse.“ „Bölcsészetét criticismusnak, vagy némelyek (?), mivel nem annyira tárgyakkal, mint az azokról a priori jövő ismeretekkel foglalkozik, transcendentalisnak is hívják !“ „Két általános fogalmat vett fel (Kant), u. m. a tér és idő fogalmát, mint olyanokat, melyek az emberrel vele születnek.“ „Különbség teendő az elemző és összetevő ismeretek (?) közt ; amaz a priori, emez a posteriori tételből indul ki. Ez azonban nem mindig áll. .

Ez idézetek tanúsítják, hogy szerző Kantot teljesen félreérti, műszavait lépten-nyomou fonákúl használja s még csak ideája sincs a Kant-féle transcendentalis idealismusról. Kanttal közös cím alatt megemlékezik még Aristotelesről, kiről azt mondja itt, hogy „megdöntötte Plato bölcsészetét, mert ezáltal (Aristoteles) mindennek lótoka meg lett találva“ 13. lap. S két sorral lejebb mégis azt mondja Platóval, hogy „az idealismus nála sokkal tisztább alakjában van meg“ s e fejezetet végzi azzal, hogy : „a túllépő idealismusnak a fentebb elmondottak voltak nevezetesebb képviselői,“ aminek az idézetek után valóban csekély értelme van, még ha mondatfűzését helybenhagyná is az ember.

Szól azután szerzőnk, hasonlókép meg nem emésztett modorban, bizonyos akoszmisztikai idealismusról, aholott is ilyenekül az új plato- nikusokat mutatja be s így jellemzi: „Az új platonikusok, kik Aristo- telest követték, csakhogy ők mindent tagadnak.“ E címen szól aztán elég zavarosan Berkeleyröl, aztán Picidéről, 14—18 lap. Végül a foltétien idealismus címén Des Cartes-ot, Leibnitzot, Schellinget és Hegelt tárgyalja ; hogy mily gyengén , nehány idézettel bizonyítom. „Cartes kételkedése által megállapította a bölcsészet egy külön ágát, a dualismust.“ „Leibnitz az ismeretszerzésnek két főelvét vallá, u. m. az azonosság és ellenmondás elvét s hozzáveszi ehez még az okság elvét is.“ „Hegel szerint az eszme, mint gondolat is való,“ mely szövegezésben, ha átcsillámlik is valami az idézett philosophok munkásságából, de így az a valami is jelentőségét veszti.

Semmivel sem tisztább szerzőnk előadása a materialismussal, 29 — 37. lap. A materialistikus irány képviselői közé számítja az ó-korból a jón, az itáliai (?), az eleai (?) iskolákat s egy huj alatt Empedoklest, Heraklitost, Üemokritot ; a renaissance idejéből : Kopernicot, Pacot, Galileit, Keplert ; az újkorból Voltairet, kiről azt mondja, hogy „az