Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1883
28 megmondani azt, hogy tulajdonképen miről is szól ez az egész egyházi beszéd. Szívesen elismerjük, hogy szerzője élelmes, kifogyhatlan beszédű, ha a beszéd alatt csak épen egymásután nagy bőségben következő szavakat és nem egyúttal életrevaló gondolatokat is értenénk. Erre törekedjék jövőre s általában minden tekintetben nagyobb gondosságra, akkor aztán pályaműve tartalmilag is különb lesz a mostauinál, alakilag is jobban meg fog felelni a pályázati feltételeknek s még a lapszámozásra is jut ideje. A VIII. számú egyházi beszéd ezen jeligével: „Örüljetek az öriilökkel és sírjatok a sír ókkalj nemcsak épen a véletlenül nyert sorszám, hanem rokon benső tulajdonai miatt is, méltán csatlakozik előbbi versenytársaihoz. 10 rendkívül sűrű és szemrontó lapon annyira elmond mindent, hogy szintén jót mernénk állani afelől, hogy ha szerzőjének most hamarjában egy másik egyházi beszédet kellene írnia, ez már szintén lehetetlenné válnék rá nézve amiatt, mert pályaművében végképeu összegázolta maga előtt a valláserkölcsi gondolatok mezejét. Dehát ezen magunk részéről nem is csodálkozunk, mert hiszen szerző már még csak azt a szabályt sem tartotta maga részéről kötelezőnek, hogy elvégre egy tárgy, egy központi, az egészen végigvonuló gondolat, théma nélkül egy közönséges kriát, egy körmondatot sem lehet megalkotni s ami még feltűnőbb az, hogy bár ez egyházi beszédnek nincs thémája és propositioja, szerzője mégis csinált partitiot, tehát részekre szabta a nem létezőt, csak épen hogy művének a papiroson meg legyen a szokásos egyházi beszéd-féle formája. Ilyen tévesztések és szembeötlő hibák mellett bizonyára sokat kell tanulmányoznia és magát gyakorolnia, mig a mostaninál több elismerésünkre érdemes művet fog előállíthatni. A IX. számú, ezen jeligével ellátott mű szerzőjének: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál,“ kétségenkivül vannak gondolatai s művében több helyen fel-felcsillámlik egy-egy jó eszme. Felosztása is egészen csinos, szónoki szépséggel bővölködő, de a tárgyalásból hiányzik az, amit egységnek, szoros összefüggésnek szoktunk nevezni. Az a baj, hogy maga a beszéd írója, írás közben zaklatja, kényszeríti lelke- sültsqgét, nem pedig már egy, azelőtt megállapított terv szerint és ben- sőleg átélt érzelmek hatása alatt foglalkozik tárgyával. Egykedvűen, fogékonyság nélkül kezd művéhez s valósággal a véletlenül előkerülő vad virágokból köt koszorút. Irálya is vagdalt és keresett, megint azon ok miatt, mert nincsenek megérlek, gondolatai s igy a határozatlan tartalomnak nehéz és fáradtságos dolog meglelnie kifejezési formáját. Tekintve a műben kétségtelenül nyilvánuló tehetséget, jóremónységiink
