Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1882
33 képest, a vállalkozási kedvet, az azzal járó komoly törekvést is örvendetes jelenségnek tartjuk. A III. számú „Placere bonis quam plurimis“ jeligével ellátott mű szerzője, már a felfogásnál elhibázta a kérdés megfejtését, ameny- nyiben hosszas irodalomtörténeti rajzba fogott, melynek messzecsapongó átalánosságában a kihagyott tárgy csak jellem- és szinnélküli alkulást nyert. A kérdés természete szerint szükségtelen volt nyelvünk állapot- jára a legrégibb időtől fogva kiterjeszkedni, különben is csak külső történetéről beszól a nyelvnek, belső életét, fejlődését nem érinti. A Kazinczy nyelvújítási működésének feltűntetése végett, elég lett volna a XVIII. századbeli magyar nyelv és irály ismertetésére szorítkozni ; de itt aztán részletes, kimerítő tárgyalásra lett volna szükség. A második részben is csak felületesen bánt el szerző tárgyával. Semmi nyomát nem látjuk annak, hogy Kazinczi műveit olvasta és tanulmányozta volna. Itt is, mint az első részben, átalánosan beszél, részletekbe nem bocsátkozik, az újítás elveit, módjait jellemző példákkal nem bizonyítja. Az egész mű, felfogás és kidolgozás tekintetében, egy jó igyekezetű kezdő elhibázott kísérletének tekinthető. Hasonló fogyatkozásokban szenved a II. számú mű, melynek jeligéje ez: „Isten után ki adott e népnek beszédet?“ Ebben is csak puszta átalánosságokkal, bizonyításra váró állításokkal találkozunk. Igaz, hogy a XVIII. század nyelve szegény volt szavakban, gyarló az irályban, de ezt azért értekezőnek, a kor irodalmi termékeiből példákkal kellett volna bizonyítania. Tudjuk azt is, már a kérdés kitűzése által el vau ismerve, hogy Kazinczy bővitette, szépítette nyelvünket, de az ebbeli eljárási módokat, magának Kazinczynak műveiből vett idézetekkel kellett volna feltüntetnie. Az efféle tanulmányoknak a becse, épen a részletes fejtegetésben, a példák bizonyító erejében és a mélyebb búvárlásra valló idézetekben rejlik. Eltekintve némely téves állításaitól, hibás adataitól, melyek elhamarkodásra, tanulmányhiányra mutatnak, nem hagyhatjuk említés nélkül, a latin szavakkal való kacérkodását szerzőnek. Csakúgy hemzseg müve az idea, materia, eloquens, elegans, constructionalis, formalitás, originalitas, qualitas rationis-féle szavaktól. Őrizze meg szerzőt az ilyenektől annak a szelleme, akit épen, mint nyelvújítót, tanulmánya tárgyáúl választott. Az I. számú mű, melynek jeligéje : „Rontott, mert épitni nem akart“ sat. kitűnik a másik kettő felett, akár a tanulmány alaposabb voltát, akár az előadásbeli ügyességet tekintjük. A tárgyra vonatkozó számos forrásokat nemcsak idézi, hanem tanulmányozta is. Kazinczyt, mint nyelvújítót csaknem minden oldalról bemutatja, helyesen ítéli meg, nyomait 3
