Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1881

A főiskolát ért fontosabb események közűi, mint ame­lyek e tanév történetének keretébe tartoznak, kiemeljük a következőket : A cseh-morva ref. egyházak 100 éves törvényes fenn­állásuk fordulóját megünnepelvén, a cs. kir. ev. ref. főegy- háztanács közvetitésével meleg hangú üdvözlő-levelet Írtak főiskolánkhoz, kifejezvén abbeli hálájukat, hogy épen főisko­lánk adott a múlt században ref. lelkipásztorokat az ott újon­nan alakuló gyülekezeteknek ; illetve theologus ifjaikat szere­tettel fogadta kebelébe s eszközölte kiképeztetésöket. A magyarországi reformátusok zsinata 1881. október BO-án összeülvén, a tiszáninneni egyházkerületből, a sáros­pataki főiskolát két tanártársunk képviselte, kiket a sáros­pataki, miskolci és rimaszombati tanárok szavazatának absolut többsége választott meg. Megválasztattak rendes tagoknak : Mitrovics Gryula, ki a zsinat egyik jegyzője lett és S z i- nyei Gerzson. Póttagok lettek : Kun Pál miskolci és Baksailstván rimaszombati gimnáziumi tanárok. Folyó 1882. jan. 19. pedig következő táviratot vette a főiskolai igazgatóság Angelics Germán, akkor kinevezett karlócai pátriárkától: „Mint a sárospataki kollégiumnak 1841. tanítványa, a legbensőbb hálaérzettel áthatva, tisztelettel meg­hívom a tekintetes igazgatóságot a pátriárkái székbe folyó hó 22-én történendő beigtatási ünnepélyemre.“ E meleghangú sürgöny hatása alatt a tanári kar elhatározta, hogy amennyi­ben az idő engedné, személyesen képviselteti magát a hálás tanítvány, a nagynevű hazafias pátriárka beigtatásánál. Meg is bizta az akad. igazgatót az elmenetellel, aki számot vetve az idővel és körülményekkel, miután látta, hogy a legked­vezőbb esetben csak az ünnepély utánra érkezhetnék meg Karlócára, az elmenetelről lemondani kénytelenittetett, s e helyett egy hasonló meleghangú táviratban fejezte ki a nagy­méltóságú főpap előtt főiskolánk üdvözletét. Igazgató ez eljá­rását a tanári kar helyeslő tudomásúl vette. 8

Next

/
Thumbnails
Contents