Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1880

73 Végűi meg kell említenünk egy intézkedést, mely nem új ugyan, de tökéletesebb, a célnak megfelelőbb formában, csak ez iskolai év kezdetén lépett tényleg életbe. A főtiszt, egyházkerület 1875. szept. 21., 22. napjain tartott őszi közgyű­lése a jegyzőkönyv 63-ik pontjában kimondja, hogy a sáros­pataki főgimnáziumi tanári kar a szüléket a növendékek elő­meneteléről félévenként értesítse. Ily értesítők, melyeket az osztálytanár állit ki, az 1875/fi-ik iskolai év első felének végétől kezdve adattak is, mégpedig, hogy anyagi terheltetéssel egy irányban se járjanak, a taníttató közönség előleges értesí­tése után, a szülők s gyámok kezeihez való juttatás végett a növendékeknek. Ez azonban célhoz vezetőnek nem bizonyul­ván, a főtiszt, egyházkerület a múlt 1880. évi junius 28—30. napjain tartott nyári közgyűlése jegyzőkönyvének 35. b) pontja szerint úgy intézkedett, hogy a féléves tudósítások csekély díjpótlék mellett közvetlenül a taníttató közönség kezeihez küldessenek. E tudósításokkal együtt a második félév végén az iskolai értesítők is megküldetnek. — Ezzel a szükséges intézkedés a tanintézet részéről meg van téve azon cél érde­kében, hogy a növendékre nézve az iskolai és a szülői ház között a kellő érülközés s ezzel az együttes, egyöntetű eljárás létre jöjjön. Ez alkalommal nem mulaszthatjuk el, hogy egv hiányra, az iskola nevelői feladata betöltésének egy nagv akadályára, rámutassunk, s ezzel kapcsolatban a t. taníttató közönséghez egy kérelmet intézzünk. A fennebb említett intézkedés értel­mében való eljáráson kivül mind a tanári kar egyes tagjai, mind az igazgató igyekeznek a tanintézet és szülői ház között a tanítás és nevelés nehéz munkáját oly sikeressé tevő, annyira megkönnyítő szoros kapcsolatot, élénk érülközést, ha már egyébképen nem lehet, legalább levelezés útján megteremteni. Ez azonban sajnos, nagyon nehezen megy, mert a legtöbb szüle, akár mert a tanintézet iránt rendkívül nagy bizalommal viseltetik, akár mivel az iskolával szemben túlságos nagy igé­nyeket formál, évek során át bocsátgatja gyermekét az alma mater ápoló karjai közé a helyett, hogy azt az iskolai évek elején, vagy a szorgalomszakok kezdetén bekísérné, tanítóival megismertetni, a gyermek magaviseletéről, szorgalmáról köz­vetlen szemlélet után tapasztalatokat szerezni, s ezeknek a tanítókkal való bizalmas közlése által a nevelői működést

Next

/
Thumbnails
Contents