Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1880

4

keresni a szellemiekben ; ha tüntetni, dicsekedni akarnánk e mai napság minden irányban oly nyomasztó viszonyok között : jubilálnunk lehetne ez annyi szép és dicső napokat látott, de talán még több hányattatást, vihart és megpróbáltatást kiállott falak között ; mert főiskolánk e letűnő évvel a 350-ik évét töltvén be, ezzel negyedfélszázados történetét zárja be s a jövő iskolai évvel egy újabb félszázadot fog, isten segélyével, megkezdeni.

Üljük mi meg e mai napot csendben, s a helyett, hogy zajt ütnénk, eltelve hálaadással a gondviselés iránt, hogy idáig segitett, álljunk meg elmélkedve ez útunkban előkerülő határkőnél, a melynek, mig egyrészről felénk fordult lapja szép és fényes, több ponton nagyszerű múltról, kedves és felemelő visszaemlékezésekről beszél, addig másrészről megnyugtatást és biztatást enged leolvasni a jelen- és jövőre nézve, abban a tekintetben, hogy a főiskola a múltból reá hagyott örökségből semmitsem tékozolt el lelkiismeretlenűl ; hogy hagyományos hűséggel igyekezett megoldani, régóta magára vállalt kettős nagy feladatát : a tudományos mivelt- ség és tiszta erkölcs minél nagyobb mértékben való terjesztését, természetesen nem azok szemében, kiknek szokásuk a bizalmatlanság és hitetlenség, mely egyébiránt sokszor sarkaló erő is lehet, hanem azok előtt, a kik igazat adnak a classicus író összehasonlításának : „Két dolog van, aminek növését nehéz figyelemmel kísérni, s aminek fejlóse felett, épen ezért, óvatosan kell Ítéletet mondani : az egyik az ezredéves szikla, mely az égbe nyúl, a másik istenországa, az erkölcsi világrend és annak minden intézménye, mely égbe vezet.“ (L. Lactantius: „Institutiones divinae“).

Én az áltatást, a szép, az ügyesen ejtett szavakkal való hitetóst, még az igen kicsiny, jelentéktelen dolgokban is, határozott lelkiismeretlenségnek, a legnagyobb, mértékben megvetendő bűnnek tartom ; nagyobb, közfigyelemmel kísért s talán nehéz áldozatok árán segélt ügyekben pedig —