Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879
t J ___4 _L számára központot teremtsen a magyar földön. Hosszú, egyéb viszonyainkat is mélyében megrázkódtató idők teltek el azóta ; mig végre a hatvanas évek elején létre jött az „országos képzőművészeti társulat,“ majd a hetvenes években a társulat saját házában nyilt meg műcsarnoka. Művészeink neve Európát tölti be jó hirökkel. Minden meg lenne tehát ma a képzőművészetek magyarföldön felvirágoztatására, csak egy hiányzik : a müértő és müvásárló magyar közönség. Művészeink a miatt külföldre vándorolnak, idegen népek tekintélyét emelik hirnevökkel; képzőművészeti társulatunk a lét küzdelmeit vivja s mindezt közönségünk nagy közönyösséggel tűri. Igaz, veszünk szobrokat egy-egy házalótól, legalább szobornak veszszük, mert nem él, faragva vagy öntve van s uram bocsá’ ! rajta még az emberi arcot is fölismerni hiszszük. Veszünk képeket : fotográfiákat és olajnyomatokat, melyekre már is azt mondja a müértő külföldi gyáros, hogy a magyarnak, no meg az oláhnak való. Van hát a közönségnek kivető pénze ily dolgokra ; mert ha csak e pénzt forditná is műdarabok vásárlására, annyi jelesünk ma nem a külföld kenyerét enné. De nem vesz közönségünk — tisztelet a kivételeknek, újabban, hogy megemlitsem : Pest- és Mosonymegye közönségének — nem veszünk eredeti müdarabot, mert nem ismerjük becsét. Itt, az ismeret hiányában van a közönyösség, a tétlenség oka. Az ismeret hiányában vesz el a nép, mert elveszté szeme elől az életet vezérlő eszményt. S ha van remény, biztos kilátás a müizléshez szükséges ismeret megszerzésére, úgy az •— bármit szóljunk — egyedül az iskolákban, az iskolák által van. Mig az iskolák idegenkednek a képzőművészetek fenkölt eszméinek felkarolásától, addig nem lesz ez irányban közönségünk. És ha csak a képzőművészetek ? ha csak a közönség bánná ! De megbánja az idegenkedést maga az iskola. Nem általános-e ma a panasz, és ez már az iskola részéről jön, hogy közönségünk még az iskolában is csak a hasznost keresi. Ne ragadja csak meg idejekorán az iskola a szép magasztos eszméinek, a szemlélhető szépnek segítségét, bizony kihull markából az is, a mit ma még féltékenyen zsugorgat : a klasszikus világ discursiv szépsége, melynek élvezete hasonlíthatatlanul nehezebb feltételekhez van kötve. S ekként maga az iskola lesz oka, ha az ideal szolgálatából le lesz rántva a mindennapiság porába ; a mily arasz44^
