Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879

37

részletes fejtegetésébe bocsátkozni teljesen felesleges. így egészen elmaradhatott volna a végrendeletek alakszerűségeiről szóló rész, mely jelen pályamű szűk keretébe bele nem illik; sőt bízvást elhagyhatta volna szerző a végrendelet tartalmáról szóló részletes fejtegetéseit is, melyek által dolgozata terjedelmét növelte ugyan, de egészben véve csökkentette annak értékét.

Eléggé sikerültnek mondható a dolgozat azon része, mely a szükségörökjoggal s a kötelesrészről szóló tannal foglalkozik, csakhogy itt meg nagyon könnyen felismerjük Zlinszky Imre „a magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés“ című müvének túlságos használását ; mert a forrásmunkákat csak akkor használjuk jól, ha a mű szellemébe behatolva, tanításait kellőképen megértjük s ennek alapján önálló felfogásra emelkedünk, miként ezt szerző Justinián örökjogi intézményei tárgyalásánál dicséretre méltó módon teljesiti, de nem akkor, ha azokat gépiesen kivonatoljuk s a mondottakat egyszerűen reproducáljuk.

Aránytalan rövidséggel tárgyalja szerző a bonorum possessiot s azt a befolyást, melyet ez az intézmény a római örökjog átalakítására gyakorolt; holott épen a bonorum possessio képezi az örökjog históriai fejtegetésének sarkpontját. Jó lett volna a már említett felesleges kérdésekre pazarolt munkát ezen jogintézmény részletes tanulmányozására fordítani.

Legsikerültebbek a dolgozat azon részei, melyekben szerző a római örökösödési jog alapelveit ismerteti ; ezek a fejtegetések önálló felfogásra, éles ítélő tehetségre vallanak, mit e helyen örömmel cons- tatálunk.

Nagyon gyönge és a mértéket semmiképen sem üti meg a dolgozat második fő része, melyben szerző azon befolyásról értekezik, melyet a római örökösödési jog alapelvei, a római jog uralma alatt álló államok jogának fejlődésére gyakoroltak. Mert a római jog recep- tioja egynémely okának futólagos megérintése után inkább jogtörténeti, mint dogmaticai megjegyzések kíséretében, szerző egyszerűen regis- trálja a legtöbb erurópai állam örökösödési jogának rendszerét anélkül, hogy az összehasonlító jogtudomány útmutatása szerint a római jog és a létrejött új jogrendszerek között levő benső kapcsolatot kifejtené s a közös vezérelvekre rámutatna.

Szükségesnek tartjuk megjegyezni továbbá, hogy szerző itt-ott a jogforrásokból az eredeti szöveget elrontva, helytelenül idéz, világos bizonyságául annak, hogy az eredeti jogforrásokat nem forgatta.