Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879
32 A forradalom 3-ik okául emliti szerző Páris nagyságát; -á-ik okául a francia nép jelemét. E két rövid cikkről ugyanazt mondhatja bíráló, mit az előbbiről. Báró Eötvös és Kemény Gábor tanulmányát használta fel szerző s idézi azokat csaknem szóról-szóra ; de egyszersmind itt már szemlélődését s ítéletét is hozzácsatolja s állításait a francia nemzet legújabb történetével bizonyítja. 5. A forradalom többi okaiúl felhozza még szerző : a reformation, az anyagi és tudományos műveltség emelkedését s az északamerikai szabadságharcban való részvétet. Ezekben szerző Leckynek „a felvilágosodás története“ cimü művet használja. Tagadhatlan dolog, hogy az anyagi jólét és tudományos műveltség emelkedése mindig fontos tényező egy nemzet életében, annak szabadságérzelme kifejtésére. Mert müveit és gazdag nemzet nem tűri a zsarnokságot, mig a szegény nép mindig a fensőbb hatalom gyámságára szorul ; tagadhatatlan az is, hogy az észak-amerikai szabadság- harc nagy befolyással volt a forradalom előidézésére, amennyiben a francia katonák a szabadföldön megismerték a szabadság áldásait. De hogy a reformáció hatással lett volna eme nagy forradalom előidézésére, azt Franciaország e korszaki története sehol nem mutatja. A reformatio élet-halálküzdelme a catholieismussal Franciaországban, sokkal távolabb esik a nagy forradalomtól, mintsem erre hatással lehetett volna. E korban pedig sokkal kevesebb számú volt Francia- országban a protestáns felekezet, hogysem az a politikai eseményekre döntő befolyást gyakorolhatott volna. Befolyása legfölebb abban nyilatkozhatott, hogy a XlY-ik Lajos alatt üldözött elégedetlen elem a democraticus elveknek pártolója volt, mely elvek a politikai szabadságnak — de nem egyszersmind a forradalomnak is — mindenkor előpostái szoktak lenni. A forradalom külső okaiúl felveszi szerző XV. és XVI. Lajos uralkodását s kormányzását. Amazt, ki a szelet vetette, ezt, ki a vihart aratta. E két uralkodó történetével minden világtörténelem kimerítően foglalkozik. Ezek nyomán eleven vonásokban festi XV. Lajos kicsapongó életét, udvara erkölcstelenségét, pazarlását, kormánya zsarnokságát, a pénzügyi viszonyok aggasztó helyzetét, a nép fokonként emelkedő ingerültségét, gyűlöletét; majd XVI. Lajos gyengeségét, határozatlanságát s kormányférfiainak folytonos változtatását, udvarának szertelen pazarlását, melyek mind közösen összemüködtek a forradalom szenvedélyeinek felkorbácsolására.