Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879
21 2. A mult évi Tóth-Fischer díjra: jutalma 30 forint. „Adassák elő a hivatalos statisztika kifejlődése és jelen szervezete Magyarországon ; jelöltessenek ki továbbá e szervezet előnyei, úgy mint hátrányai, folytonos tekintettel a többi európai államok hivatalos statisztikájára.“ 8. A jelen évi Okolicsdnyi-jéle díjra : jtitalma Ai4 forint. „Az 1878-ik évi V-ik törvénycikkben foglalt büntető törvény- könyvünk alapján adassanak elő, fejtessenek ki a büntetőjogi beszámítást kizáró okok. A kérdés megoldásánál kellő gond fordittassék a törvényszéki orvostan ide vágó tanaira is.“ A megszabott határidőre beadatott összesen 13 versenymű; és pedig 11 a bölcsészet-hittani, 2 a jog- és államtudományi szak kérdéseire. A múlt évről ki nem adott és ez évi Vay, valamint a múlt évi Tóth-Fischer-féle dijra nem érkezett pályamű. Az akadémiai szék bírálatra adván ki a műveket, az eredményt a következőkben van szerencsém előterjeszteni : A Vay-féle kettős díjra ez évben egyházi beszéd j kiván- tatott a János szerint való evangélium Xlll-ik részének 27-ik versében foglalt eme tétele felett: „A mit akarsz cselekedni, hamar cseleked- jed.“ Egybevető ítéletet tartva a versersenytérre lépők ereje s ennek alapján a beadott dolgozatok értéke és jóravalósága felett, az elismerést, kétségen kívül, első helyen a Il-ik szám alatt bejegyzett, következő jeligével ellátott egyházi beszéd érdemli meg : „Non est currentis, neque volentis, sed miserentis dei.“ E mű szerzője, már a kiadott szöveg felfogásában, magasan kitűnik versenytársai közül, egészen önálló és eredeti tervelése által. Nem elégedvén ugyanis meg a szövegnek mindjárt felszínén látható és könnyen kivehető gondolatával, önállóságának érzetében, mélyebre bocsátkozik s a szövegben csak általánosságban mondott tételt, az alkalmiság szempontjával elevenítvén meg, adakozásra buzdító egyházi beszédet ír eme főtétel felett : „Kétszer ad, ki gyorsan ad,“ igazán megható, lélekhez szóló szavakkal rajzolván le úgy azok helyzetét, kik véletlen, megrendítő esetek által az inségDek kétségbeejtő örvényébe sodortattak, mint kimerítően és meggyőzőleg fejtegetvén a részekben azt, hogy a ki gyorsan ad, adománya azért kétszeres, mert adománya épen akkor érkezik, midőn arra a legnagyobb szükség van, s mert a gyorsan adott sególylyel keresztyéni, sze