Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1875

Zrínyi lánglelke és magas költőisége dacára leginkább birta e korban a népszerűséget Gyöngyösi István és pedig nem annyira a költői erőt nélkülöző, mint inkább választékos, eleven s képes nyelven és folyékony, zengzetes versekben irt regényes eposzaival. Miért ő már a regényesbe vitte át az eposzt. És valóban : „ Marssal társalkodó Murányi Vénus.“ „Porból mégéledett Phoenix“ sat. cimü regényes eposzai, ezen tulajdonságaiknál fogva, kedves olvasmányok voltak és lehettek is.

Ott találjuk Gyöngyösit, Beniczki Péter és Kohári Istvánnal együtt a tanköltészet terén is, mely műfaj mivelésében szintén szívesen buzgólkodtak e század költői.

Nem állott arányban az eposzszal e kor lyrai költészete, mert amellett, hogy a templomi énekek körül mind katholikus, mind protestáns részről nagy és sikeres igyekezetét fejtettek ki : a világi lantos költészet, kivált müalak tekintetében, kevés kivétellel csak Zrinyi idylleiben és epigrammjaiban virágzott. Minek egyik főoka, hogy a többi lyrikusok, Il-ik Balassa Bálint, Rimai János, Kohári István kivételével, müveiket leginkább önkeblök belső szükségeinek kielégítésére és nem költői babér nyeréséért Írván, azokra vajmi csekély műgondot fordítottak. Azonban a nyilvánosságra jött darabok is nagyobbrészt nélkülözik a vidám, kedélyes lyrai hangot és még inkább a népies elemet úgy, hogy a legtöbbnek főjelleme, a valláserkölcsi szellem s bánatteljes komolyság. És e tekintetben különösen Eimai „Istenes énekei“ és Kohári „Üdömulatás közben,“ „Keserves rabságban szerzett versei“ sat. jellemzik e kor lyrai költészetének hangulatát.

Mostoha volt e század, kivált első fele, a drámai költészetre is. A két testvérhaza zavaros, háborús állapotai miatt, szüneteltek a színi előadások, igy a szinköltészet is, mely tápot, buzdítást a darabok előadásától vár, szintén pangott. Vannak azonban adataink, melyek szerint e század végén, midőn a politikai viszonyok szelídültek, úgy a színi előadás, mint a szinköltészet terén, háboritlanul és szép sikerrel működtek. Sőt dicséretére említhetjük e kor végén élt főurainknak, hogy valamint elődeik hegedűsöket, úgy ők színtársulatokat tartottak udvaraiknál. Ezek ekép az anyagi gondoktól mentebben, nemcsak előadtak, hanem előadhatás végett maguk is Írván darabokat, ez oldalról is előmozdítói lettek a költészet ez ágának.

Egészben véve tehát azt mondhatjuk, hogy ekkori költészetünk, kivált ennek legszebb neme az epika, messze túlszárnyalta a múlt századokéit.

34