Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1872

34 Figyelmeztetés. 1. A jövő 1873/4. iskolai év, az országszerte uralkodó járvány miatt, a rendes időben szep­tember i-én nem kezdethetik meg, hanem a tanév megnyitásának idejéről annak idejében az igazga­tóság az illetőket hirlapok utján értesíteni fogja. 2. A beiratás az elemi osztályba és a gimnázium osztályaiba Zsindely István gimnáziumi igazgató-tanárnál ; az akadémiába Bokor József akadémiai igazgató-tanárnál történik. Beiratási dij a gimnáziumba 2 frt., az akadémiába 3 frt. 3. Az elemi osztályba felvételnél megkivántatik, hogy az illető folyékonyan Írni és olvasni tudjon s teljes 9 éves legyen. 4. A gimnázium I. osztályába oly növendékek vétetnek fel, kik a helyben levő elemi osztályt sikerrel végezték, vagy, ha máshunnan jöttek, az elemi osztály tantárgyaiból a vizsgát kellő sikerrel tették le. 5. A felvételi vizsgák idejét az iskolai év beálltával az igazgatóság tudatni fogja. 6. Tandíj: 1. az elemi osztályban és a négy alsó gimnáziumi osztályban a szülék tehetségéhez képest félévenként: 3 frt. 20 kr., 4 frt. 30 kr., 5 frt. 50 kr. ; a felső négy gimnáziumi osztályban: 4 frt., 5 frt., 6 frt. Rajz és szépirászati tandíj: 1 frt. 50 kr., 2 frt. 31 kr., 3 frt. 36 kr. 2. Az akadémiában egész évre fizetnek jôtéteménÿes tanulók, kik ünnepre járnak : 3 frt. 60 krt ; nem jótéteményes bölcsé- szethallgatók 10 frt. 50 kr. ; jótéteményes jogászok 10 frt. 50 krt, nem jótéteményes jogászok 21 frtot. Magánvizsgadij a gimnáziumban: 30 frt., az akadémiában: 60 frt.

Next

/
Thumbnails
Contents