Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1872
4 tetemes költség, míg e tanszék újra betöltve nem lesz, szellemileg nem sokat kamatoz; másik eredménye pedig az, hogy a tulajdonképeni bölcsészeti tudományok összes mezejének művelése egyetlen tanár vállaira nehezült, holott e téren több munkásra volna szükség. Az előbbi változásokkal kapcsolatban meg kell emlékeznem még a gimnáziumban történt jelentékeny változásról is. Még az 1871/2 iskolai év végén mondott le tanári hivataláról dr. Soltész János, ki több éven keresztül előbb mint a főiskola rendes orvosa és a természetrajz tanára, majd a természetrajz és német nyelv s végre csak mint a német nyelv tanára 38 évig fáradatlan buzgalommal működvén, a főtiszteletü egyházkerület által nyugalmaztatott. Kipótlásán azonban sietett segiteni a főtiszteletü egyházkerület éber gondoskodása, tanárrá választván helyébe Búza János urat, ki a tanárképezdében nyerte kiképeztetését, s szeretjük hinni, hogy főiskolánk a tudomány és iskola buzgó férfiát fogja benne megismerni. A fölsorolt változások történtek az iskolai év első negyedében. A munka ujult erővel, szép remények közt már javában folyt, midőn a közeli vidékekről a kolera-járvány terjedéséről aggasztó hírek kezdettek szárnyalni. Az iskolai elöljáróság, midőn a járvány már Sátoralja-Ujhe- lyen is megkezdte szörnyű pusztítását, elérkezettnek látta az időt, hogy a veszélylyel szemben követendő intézkedésekről komolyan gondolkozzék. A szakértő városi orvos urakkal együttesen tanácskozott, a rendelkezésére állható eszközöket számba vette, a kis városi helyzetből folyó s rendkívüli esetekre nem számítható kedvezőtlen viszonyokat megfontolta és beható tárgyalás után kimondta, hogy az iskolai ifjúságot veszély nélkül nem lehet, nem szabad tovább együtt tartani. A következés csakhamar szomorúan igazolta, hogy az ifjúság szétbocsátása a legalkalmasabb időben történt. Ugyanis nehány nap múlva a járvány Sárospatakon is a legnagyobb mértékben kiütött s a tanári kar két veteránját, a Finkey testvérpárt, Pált és Józsefet, a tudományok buzgó bajnokait, a classicus irodalom avatott ismerőit, a derék tanférfiakat áldozatul ragadta (dec. 21-én Józsefet, 27-én Pált és 29-én Pál nejét temettük el). A tanári kar azonban ezen szomorú időszak alatt sem pihent, hanem főtiszteletü szuperintendens ur megbízásából a középtanodák szervezésére vonatkozó tervjavaslatról tanácskozott s miután a magyar királyi vallás- és oktatásügyi minisztérium által kiadott kérdéseket megvitatta, a tanácskozás eredményének s a többség véleményének rendszeres egészszé alakításával Szinyei Gerzson tiszttársunkat bízta meg, ki a reá bízott feladatot a tanári kar többségének véleményével összhangzólag s teljes megelégedésére oldotta meg. — Azonban a kisebbség sem maradt a puszta ellenvélemény-nyilvánitás mellett, hanem Kun Pál tiszttársunk dolgozatában tervjavaslatát közzé tette. De visszatérve a kolera által ránk kényszeritett időn kívüli munkaszünetelésre, az igazgatóság azon alispáni hivatalokat, melyeknek kormányzása alatt levő megyékben lakik ifjúságunk nagy többsége, megkereste és megkérte, hogy időnként az egészségügy állapotáról tudósítsanak. Ezen kérést az alispáni hivatalok elismerésre és köszönetre méltó készséggel teljesítették. E hivatalos tudósítások folytán lehetséges volt az ifjúságnak alkalmas időben — fájdalom, hosszú (november 27-től január 10-ig tartott) szünetelés után — behívása. Újra munkához fogtunk, de fáradtan, lehangolva, mert majd mindenkinek volt egy-egy közelebbről vagy távolabbról érdekelt halottja. Ennyi veszteség és gyász közepette, mint kopár, kihalt sivatagon az üditő forrástól táplált dús lombu oáz, oly jótékony, felelevenítő nyugvópontul ajánlkozott azon örömünnep,
