Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1871
5 gimnáziumi miveltség központja és tüköré tartozik lenni, a felgimnázium két osztályában évenként változó segédtanárra bizatik. Az egyházi éneklés a gimnázium minden osztályában kötelezett tantárgy volt hetenként három órán. egy és több szólamok szerint. A felső négy gimnáziumi osztály, mint már 8 év óta, ez évben is egy nagy énekkarrá alakulva, gyakorolta az összhangzatos éneklést. A zene másik ága, a hangszer- játék pusztán zongorára és orgonára szoritkozott. Ezekben 32-en vettek oktatást a főiskolai növendékek közül, mi meglepően kevés szám tanintézetünk népességéhez képest. Kivánatos lenne zenetermünket jobban berendezni és ellátni többféle hangszer-fajokkal, legalább a kedveltebbekkel ; mert jelenleg nincsen egy vonó hangszerünk sem, a fúvó hangszerek közül alig van kettő ; az is használatlan állapotban. Ily körülmények között a hangszerjáték természetesen úgy, mint ohajtanók, el nem terjedhet főiskolánk ifjai közt. Egyébiránt, ha jól felszerelt zenetermünk lenne is, egy ember ily népes iskolában a legjobb akarat mellett sem felelhetne meg a mindenféle igényeknek. A szépírás tanulása is kötelezett tantárgy volt a gimnázium három alsó osztályában. Ez iskolai évben elhatároztatott, hogy ha valamely tanuló a szépirászatból nem mutat fel kellő sikert az év végén, hanyagságáért abból az illető osztályt ismételni tartozik. A rajzból önkéntes vállalkozók vettek órákat, ezeknek száma volt a lefolyt iskolai évben 37, mely szám hasonlag nem elégítheti ki a közkivánalmat. Testgyákorlati órák csak az utolsó szorgalomszakban tartattak, a négy alsó gimnáziumi osztály növendékeinek hetenként két-két órán. A testgyakorlat tanítására az államképezdei okleveles tornatanitót, Lehóczky Ignác urat nyertük meg, kinek Ígéretét jövőre nézve is bírja főiskolánk. Lehóczky ur szakképzettsége, ügyszeretete elegendő. kezességet nyújt nekünk arra nézve, hogy az ő vezetése alatt a tornászat eddig nem látott virágzásra fog jutni főiskolánkban. Ily célból nagy szükséget pótolna egy kellően felszerelt torna-csarnok, mely által a tornászatot állandóvá és közönségessé lehetne tenni Úgy tudom, hogy a magas kormánynak is érdekében áll helybeli képezdéjére nézve egy ily helyiség előállítása. Bátrak vagyunk ajánlani e neveléstani szempontból is annyira fontos ügyet a nagytiszteletü s tekintetes egyházkerületi küldöttség és átalában a tanügy barátainak becses figyelmébe. Úszásból az idén nem nyerhettek oktatást ifjaink, minthogy uszodánk tavaszszal véletlenül tűzvész áldozatává lett és annak idejében az újat fel nem építtethettük. Főiskolánk növendékeinek létszáma, a lefolyt iskolai évben következő: 1) Az akadémiában hittanhallgató volt az első félévben 86, joghallgató 65, bölcsészethallgató 22, összesen 173, 26-tal kevesebb mint a múlt évben ugyanakkor ; a második félévben volt hittanhallgató 78, joghallgató 66, bölcsészethallgató 22, összesen 166, tehát 15-tel kevesebb mint a múlt évben ugyanakkor; 2) a gimnázium nyolc osztályában az első félévben volt összesen 572 tanuló, 30-al kevesebb mint a múlt iskolai évben ugyanakkor; a második félévben volt a nyolc gimnáziumi osztályban 550, 29-el kevesebb mint a múlt iskolai évben ugyanakkor; az elemi osztályban mint progimnáziumban volt az első félévben 60, 12-vel több mint a múlt évben ugyanakkor, a második félévben 60, 20-al több mint a múlt évben ugyanakkor- E szerint a főiskola összes létszáma akadémiában, gimnáziumban és progimnáziumban az első félévben 805, 44-el kevesebb mint a múlt iskolai évben ugyanakkor, a második félévben 776, 24-el kevesebb, mint a múlt iskolai évben ugyanakkor. Azokra nézve, kik e létszámapadásból talán főiskolánk rovására következtetnének, szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy ma már többféle életpálya áll nyitva az ifjú ember előtt mint valaha, s mi több, különféle tanintézetek állottak elő közelben és távolban, melyek a társadalmi igényeket csaknem minden oldalról kielégítik, és az apa nem kénytelen többé fiát hajlama ellenére is papnak vagy jogásznak neveltetni ; a gimnáziumot nem rohanják meg annyira mint eddig, a leendő gazdák, iparosok, gyárosok, kereskedők, kiknek tulajdonkép semmi közük a gimnáziummal sat. E körülmény mig egy részről mivelödési és társadalmi viszonyaink javulására mutat, más részről azon üdvös eredményt vonja maga után, hogy a gimnáziumok az eléjök tűzött célnak jobban megfelelhetnek.