Sarasotai Magyar Hirmondó, 2002 (8. évfolyam, 1-9. szám)
2002-02-01 / 2. szám
SARASOTAl MAGYAR HÍRMONDÓ A Kossuth Klub Hírei Szerkesztő: Kisvarsányi B. Éva 2002. Február, Nyolcadik Évfolyam, 2. Szám A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Levele és a Nagydobronyi Konferencia. Tájékoztatót kaptunk Glatz Ferenctől, az MTA elnökétől, az utóbbi években drámai mértékben felgyorsult asszimilációs folyamatról, ami a Kárpát-medencében élő magyar kisebbség, különösen a szórványban élő közösségek egyharmadának elvesztéséhez vezethet. A nyelv- és identitásvesztés folyamata olyan katasztrofális, hogy már a magyar kormány, az egyházak, önkormányzatok, tudományos és társadalmi szervezetek is megkongatják a vészharangot az elszakított magyarság érdekében. 2001. október 26-28. között Kárpátalján, Nagydobronyban „Közösség és Szórvány” címmel konferenciát rendeztek a magyarság Kárpát-medencéből összegyűlt képviselői, hogy a szórványban élő magyar közösségek bevált vagy lehetséges megtartó modelljeit megtárgyalják. Az elhangzottak alapján több pontból álló közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben többek között kifejtik, hogy a szórvány közösségek egyre kevésbé képesek önerejükből identitásukat megőrizni és érdekeiket képviselni, továbbá, hogy a magyar nemzeti közösségek minden tagjának joga van az anyanyelvű oktatáshoz és az anyanyelvű vallásgyakorláshoz. Kijelentik, hogy csak össznemzeti összefogással és segítséggel biztosítható a szórványban élő magyar közösségek megmaradása, és hogy a magyar szellemi és tárgyi kultúra értékeinek megmentése sürgős nemzeti feladat. Javasolják, hogy a magyar állam alkalmazzon új stratégiát és a magyarországi falugondozói rendszer mintájára építsen ki egy „szórványgondozói” intézményrendszert, amelyben bentlakásos kollégiumok, Magyar Házak, nyelvművelő körök, polgári körök, gazdakörök és népfőiskolák segítik a szórvány magyar közösségeket. Idézzük a Nyilatkozat záró mondatát: „A politikai döntéshozók vállalják fel a szórványban élő magyar közösségek sorskérdéseinek a megoldását ” Trianon óta először látunk ilyen erőfeszítést arra, hogy az elszakított magyarság újra bekapcsolódjon és visszailleszkedjen a nemzet gazdasági, szociális és kulturális vérkeringésébe. Elsősorban a történelmi egyházak papjainak és lelkészeinek áldozatos munkája eredményeként sorra alakulnak iskolaközpontok és szórványkollégiumok, amelyek a jövő magyar nemzedékek számára hivatottak megteremteni a magyar nyelv és identitás, a nemzeti kultúra és hagyományok megőrzésének esélyét. Ezeknek a magyar központoknak a fenntartása és működtetése azonban súlyos anyagi áldozattal jár, amelyhez a nyugaton élő magyarság, a „nyolcadik törzs,” szervezeteinek is hozzá kell járulni. Szűts Pál, Szűts Magda és Fésűs Erzsébet volt igazgatók kezdeményezésére és a Kossuth Klub tagságának lelkes támogatásával 1991 óta közel 100,000 dollárt juttattunk el Erdélybe, Kárpátaljára, a Felvidékre és a Délvidékre a kisebbségi iskolák és tanulók támogatására. Ebben a 21. századi vészhelyzetben, ami magyarok millióinak a létét fenyegeti, a jövőben sem tehetünk kevesebbet. „Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen, Naggyá, magassá, mint a Tátrabérc. ” (Vörösmarty) 1
