Találmányok leirása, 1894

Kovácsoló vagy sajtoló forma ütközőkkel. - Vasúti átjárók önműködő korlátja.

43 lehajlanak. Ha az út nagyon széles, akkor egy-egy oldalon két-két gémet használunk az elzárásra. Minden egyes gém az f lábban forgólag ágyazott d tengelyen nyugszik s mind­egyiknek végében van egy c súlyzó, a mely a gém mozgását nyíláskor előmozdítja. Ezen f lábak közt a d tengelyre e kötéldob vagy kötélkorong Van alkalmazva. A gémeket moz­gató részek a sínvágány mentén s mellett bizonyos távolságnyira vannak a gémfáktól, illetőleg a pálya átjárótól. E részek a vágány alatt vízszintesen fekvő s csapágyakban forgó g tengelyekből állanak, a melyek mindegyikére fölfelé irányuló h bukóemelttyű van szerelve úgy, hogy a vágányon gördülő kerekek megragadják s leszorítják, mitől a hozzátartozó g tengely egyet fordul. A h bukó­emelttyűnek csak oly hosszúnak kell lennie, hogy a kerékabroncs vagy nyomkoszorúja beléütközzék s a g tengelyt eléggé fordítsa odább. E tengely, vala­mint a hozzá tartozó részek, melyeket a h emeltyű működtet, s aztán a b gémet mozdítják, egy közös tokba lehetnek helyezve, a melyből a h bukóemelttyű egy hasadékon áll ki. A g tengelyek végén egy-egy n körszelet van, a mely a h emelttyűvel i8o° szöget zár. E körszeletek mindegyikére hajlékony i kötél vagy láncz s ily féle van erősítve, amely a tokon belül a sínek mentén j k csigákon jár, a d gémtengely c csigája körül kellő száma tekerületekbe van fonalítva s úgy van rá erősítve, hogy a sorompóhoz, illetőleg a pálya­átjáróhoz közelítő vonat, a mely ekkor egy körszelet révén egy tengelyt megmozdít, a gémeket a vágány mindkét oldalán lehajlítja. A vágány ugyanazon oldalán egymással szembe eső két n körszeletet azonkívül még egy külön m kötél köti össze, a mely a tokban, épp úgy, mint az i kötél a j k csigákon jár. E kötés a két bukóemelttyűt s a gémeket együttes munkára kényszeríti. A g tengelyek még nx fékemelttyűvel is el lehet­nek látva, a mely и2 fékköpűvel kapcsolatos. Ez elejét veszi annak, hogy a gémek igen gyorsan emelkedjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents