Találmányok leirása, 1893

Papirpép börczfogója.

214 kocsiból. Amazt ezzel az E csapszög forgólag köti össsze s így lehetővé válik, hogy a szállítandó teherkocsi kerekeivel erősen összekötött D forgópárna szemben a tulajdonképi szállítókocsival központilag mozogjon, a mennyire a kis másodrendű görbék befutása meg­kívánja, hogy a két szállító-kocsi a fővonali kocsi alatt sugárban álljon egymáshoz. Mint az I. ábrából látnivaló az R kerekekkel kapcsolatos főászok csak két a és a1 pléhtáblák­ból áll, melyeket az u alakba hajlított b bl pléhek még egy­mással szemben merevítenek. A D forgópárna, a melynek szélső szegélyeire a teherkocsi R kerekeivel ráállt (3. ábra) mint már szóban volt, az E csap­szöggel van összekötve. E csap­­szög egy négy éllel erősen benn áll a D forgópárna megfelelőleg alakított lyukában, a C csapnál fogva forgékony az a a1 pléh­­tábla aljában, b Ьг-Ъеп van ágyaz­va s rajta átdugott tőkedő tartja lekötve. A D forgópárna tehát E csapszögnél fogva a pléhtartón forgékony. Az E csap­szögnek a pléhtartó fölső éle fölött kiálló fölső végében azonkívül két szem van, melyek­ben a két g és g1 foglalótámaszt az f s f1 csapszögek erősítik meg. E két oldalt lebillent­hető támasz fölső vége villás. Mikor a teherkocsi a szállítón rajta van, a két támaszt föl kell igazítani, melyek villás vé­gükkel a teherkocsi tengelyébe fogódznak, mire a sróffal kapcso­latos kettős h ékkel megrögzít­­tetnek. E szállító-készüléken sa­játos még a k támaszos i fog­laló markok alakja s ható módja. Ezek a kocsi följártatása előtt az l sróf megeresztése után, mely srófot az m forgattyú működ­teti, a D forgópárnán befelé visszabuktathatók. A mint a kocsi föl van jártatva, az i markot ismét előre hajtjuk s ekkor az R1 kerék talpkarimájába fogódzik. Midőn pedig már most az / srófot az m forgattyúval meghúzzuk, az R1 kerék a D forgópárnán teljesen biztos állásba jut. A találmány szerinti szállító-készülék szemben a most használatban levőkkel, melyek öntött aczélból valók, azzal válik ki, hogy pléh­­szerkezeténél fogva sokkal kisebb súlyú. Az is mellette szól, hogy a Heberlein fék igen könnyen alkalmazható rá. 3. ábra. Papirpép börczfogója. Föltal-áló : Reinicke P. CőthenAnhaltban. A szab. kelt 1893. jun. 16. XXVII. 1775. R. E börczfogó részei úgy vannak egybeszerkesztve, hogy lehető csekély méretű tért foglalva, nagy mennyiségű munkát végezzenek. A b sziták sík gyűrűkként egyközűleg állnak kettesével egymással szemben előlapjukkal. Ez előlapok közzé egy-egy a rázólemez van helyezve. Mindegyiknek korong az alakja s központilag vannak az összes szitagyűrűkön végig nyúló n tengelyre erősítve. Két-két rázó korong közt a szitákat a c edény falak

Next

/
Thumbnails
Contents