Találmányok leirása, 1892
Fényképi czélokra szolgáló érzékeny hártyák.
(?1 Fényképi czélokra szolgáló érzékeny hártyák. Föltaláló: Eastman s ts. Londonban. A szab. kelt 1892. jan. 29. XXVI. in. W. Azoknak a fény iránt érzékeny hártyáknak, melyeknek alja nitrocelluloza, kámfor stb. s azon elterülő zselatina s ezüstemulsió réteg, az a jelentékeny hibája, hogy szélükön inkább még, mint közép részükön bezsugorodnak, mért is e hártyák az asztal vagy a cséve lapját nem fekszik meg laposan s ha egyenesre húzzuk, szélük az asztallappal érintkezik, közép részük meg fodorodik s hullámos egyenetlenségeket vet, s így fényképi czélokra alkalmatlanná lesznek. Ha azonban e hártyák alját egy réteg arravaló anyaggal pl. zselatinéval bevonjuk, eleje van véve az összezsugorodásnak, úgy hogy az ily hártyát tekercsben vagy csévén igen hosszú ideig el lehet tartani használható állapotban. Az I. ábra keresztmetszete a találmány értelmében készült ily hártyának; a 2. ábra a hozzávaló készüléket mutatja oldalról nézve. Az A áttetsző vagy átlászó alj kizárólag nitrocellulozából áll. Ez aljnak hátrészét óvja a C réteg, a mely legjobb, ha áttetsző vagy átlátszó zselatinából készül, mely pl. chromtimsóval vízben oldhatlanná van téve. A fölső В óvóréteg fény iránt érzékeny zselatina ezüst-emulsióból való, minő a fényképírásban általános használatú. Az ily érzékeny hártya tapasztalat szerint következőleg állítható elő sikerrel: Mindenekelőtt zselatinoldatot készítünk azzal, hogy mintegy 10 gr. fehér zselatinét föloldunk egy-egy unczia vízben. Ez oldatot fölmelegítjük mintegy 750 C-ra, mire oly oldatot keverünk belé, mely egy-egy uncziához adott 10 gr. vízből áll, hogy ettől a zselatina a beszáradás után oldhatatlanná tétessék. A chromtimsó mennyiségaránya a zselatina minőségéhez képest különböző s egy vagy több kísérlettel tapasztalatilag megállapítható. Lehet két s három unczia mintegy 5 liter zselatinoldatban. E folyadékot vagy oldatot erre kitöltjük egy kemény lapra, például üveglapra, illetve vékony rétegben teregetjük el s gondunknak kell lenni arra, hogy az illető lap minden részével érintkezzék, tehát hogy a lap s réteg közt buborékok ne támadjanak. Erre a zselatinát magán az üveglapon megszárítjuk. A rétegvastagsága a beszáradás után lehetVe 00—V500 mm. Ha e zselatinoldatot közetlenül rátöltjük a tökéletes, tisztára csiszolt üveglapra, azon megengedjük száradni, akkor oly erősen hozzá tapad, hogy csak nagy erővel bírjuk eltávolítani róla, úgy hogy az érzékeny hártya gyakran megtépődik, mindenesetre pedig egyenetlenül kinyúlik, mikor is se fölcsévélni nem lehet, se fényképi czélokra használni. Hogy tehát a hártya sértetlenül le legyen szedhető az üveglapról, a zselatina-oldat ráöntése előtt az üveglapot be kell dörzsölni, illetve bevonni oly oldattal, melyben ásványi viasz benzinben van föloldva, vagy méhviasz-oldattal. Ez eljárásnak azonban olyképp kell történnie, hogy a hártya óvórétegének tapadhatóságát ugyan mérsékelje, de végképp meg ne szüntesse, mert nagyon fontos, hogy a hártya alsó lapja egész kiterjedésében megragadjon, míg a hártya eltávolításra, tehát használatra kész. Miután a hártya óvórétege megszáradt s még mialatt az üveglapon tapad, bevonjuk nitrocelluloza s kámfor folyékony keverékének egy vékony rétegével, mely a tulajdonképi alja a fény iránt érzékeny álladóknak s erősen ragad az alsó illetve hátsó végéhez. Bebizonyúlt, hogy e réteg mintegy 1 75 mm. vastag lehet. E rétegre teregetjük el aztán a zselatina-ezüst-emulsio egy további vékony rétegét s megszárítjuk. E rétegnek vastagsága megszáradása után lehet 1/j75 mm. E réteg alkalmazása előtt czélszerű aljazatát tiszta vízzel I. ábra.
