Találmányok leirása, 1890
Húros hangszerek hangfeneke.
egyező lehet. A jó, a mit azzal érni el, hogy a j tömhesztőköpü i dugatyúját a független e forgatyúcsap hajtja, abban áll, hogy úgy ez, valamint a jx másik tömhesztőköpü ix dugatyúja hosszabb löketűvé lesz, mint a minőt a nekik felelkező d dx munkadugatyúk tesznek, vagyis, ha minden munkadugatyú bevégezte odamenetelét, az alatta levő tömhesztődugatyú odamenetelét még egy darabon tovább folytatja s e folytatólagos mozgás hatása abban áll, hogy a robbanóelegy egy teljes töltése sajtolódik be az átellenes munkaköpübe; az alatt, hogy eme tömhesztődugatyú, mondjuk pl. az i dugatyú töltését j köpüből az a munkaköpübe sajtolja, az átellenes / tömhesztőköpü újabb robbanóelegyet szív be, a mint ez nyilván való is. Az 5. s 6. ábrák vonatkoznak a szabályzómű szerkezetére. Itt a jelöli a lengő emeltyűt, melynek ó-ben van a forgópontja s a melyet e forgatyúgerendre ráékelt d körhagyótól működtetett c rúd indit lengésnek. A beárasztószelentyü /ütközőlapja vagy sima vagy rovátkos vagy fokosztásos; a g könyökemeltyünek gx ujja egyik vége a h súly hx hornyában nyugszik, s ugyancsak a g emeltyű az a lengő emeltyűn forgékony; a h súlyt az i rúgó tartja, a mely a j orsóra van dugva s ez meg az a emeltyűre erősített k karba van besrófolva. Midőn a gép rendes vagy a rendesen aluli sebességgel jár, a h súlyt az 2' rúgó egyensúlyban tartja s az a emeltyűvel leng, a nélkül azonban, hogy a gx ujjat a beárasztószelentyü ütközőlapja alól kihúzná; ha éllenben a gép sebessége fokozódik, az a ringó emeltyűnek rákövetkező siettetett mozgásától s a h súly tétlenségétől az i rúgó többé-kevésbbé enged, a mitől a súly, a mennyiben a'forgékony gx ujjra hat, ezt a beárasztószelentyü f ütközőlapjának pályájából kitéríti. A gx ujj ez a mozgása azt eszközli, hogy gáz nem hatolhat a gépbe, a mig a sebesség kellő csökkenése be nem áll. Húros hangszerek hangfeneke. Föltaláló : Fleischer E. F. Münchenben. A szab. kelt 1889. nov. 25. XXIII. 3.899- Sch. A végből, hogy a húroshangszerek (hegedűk, zongorák, cziterák stb.) erős s teli hanggal szóljanak, a legkülönbözőbb kísérleteket tette a föltaláló s végül azt találta, hogy e ezél el van érve azzal, ha az illető hangszer hangfenekének alsó felét úgy munkáljuk meg, hogy a fa erei kiálljanak, mig az erek közti lágy fa le-, illetve be legyen nyomva. Ily módon megmunkált pl. egy hegedűfedelet, melynek fonákján az erek közti lágy fát kemény, hegyes eszközzel benyomkodta, akkép, hogy az eszközt az erek közt nyomással végig vezette. Ettől a fedél fonákja bordásossá lett s a bordákat a fa erei képezték. Az ábrákban ilyképen megmunkált hegedűfedél van bemutatva, még pedig az 1. ábrában alulról nézve, a 2. ábrában keresztmetszetben. Az alul kiálló a bordák az erek, a köztük levő mélyedések a lenyomkodott lágy fa. Az ily fedél az új hangszernek oly hangot ad, mely a régi olasz hegedűkétől nem igen marad el. Oka az lehet, hogy ekkép a fedél, illetve hangfenék rezgései fokoztatnak. Hasonló módon készülhetnek egyéb vonós hangszerek s egyáltalán minden húroshangszer: zongorák stb. hangfenekei. í I. ábra. 2. ábra.
