Találmányok leirása, 1888
Kerülékgörgős csapágyazás.
a mi nem történhetik meg az olajfestékes mázolásnál. Bizonyos czélokra elég egy olajozás az aljon. Faneműnél, pl., hol a faszövetet láthatón meg akarjuk tartani, elég egy mázolás a színtelen gipsz-enyv-keverékkel, ezt követi aztán az olajozás; az olaj beivódik az aljba s ezt áttetszővé s oly fényessé teszi, mint az olaj. Ha a gípsz-enyvboritást csiszolni akarjuk, ez épen úgy történhetik fövénypapirossal vagy habkővel, mint a melyekkel más aljazást simítanak, csiszolnak. A szóban levő aljazás azonban a száraz csiszolás alatt porzana, a mely a műhelyben egyéb tárgyaknak árthatna. Ezen úgy segítünk, hogy az olajozást a fövénypapirral vagy habkővel való csiszolással együtt végezzük, Hintókat, stb., melyeknek még olajfestékes mázra is van szükségük, azután még megolajfestékezzük is. Az a hirtelenség, melylyel az aljazáshoz használt anyag megkötődik s megszárad, lényegesen megkönnyíti a mázolást; hintókat pl. ez eljárással néhány nap alatt teljesen készre mázolunk, mig a mostani eljárás szerint ez köztudomásra hetekig, vagy hónapokig tart. A találmány szerinti aljazás az utolsó mázolás számára egy nap alatt megkészülhet. Kerülékgörgős csapágyazás. Föltaláló : Hellmann J. s Fichtl K. Bécsben. A szab. kelt 1888. márczius 17. XXII. 670. A gépek, daruk, hidak, kocsik stb. helytálló része s az ezen vagy ebben mozgó rész közti súrlódás csökkentésére vagy teljes mellőzésére eddig alkalmazásba vett golyós csapágyazásoknak az a hibájok, hogy a golyók csak igen keskeny körfogat-sávon vétetnek érdekeltségbe s ennélfogva csakhamar elkopnak, miért is fölcserélendők. Ezért kocsifélékre nem voltak alkalmazhatók, minthogy nem volt elég megbirhatóságuk. E hiányokat eloszlatni czélja a találmánynak, mely lényegében abban áll, hogy golyók helyett kerülékes görgők vagy ilyes, többé-kevésbé ellapitott, a nagyobb átmérőjű végeken elkerekitett vagy csonkított forgó-testek alkalmaztatnak a helytálló s mozgó rész közzé két vagy több sorban. Az ábrákban egy tengely (kocsitengely) körré elhelyezett ilyen csonkított kerülékes görgők vannak feltüntetve. Az 1. ábra a csapágyat hoszanti metszetben mutatja a benne levő tengelylyel; a 2. ábra keresztmetszet az az 1. ábra x x irányában, s a 3. ábra a görgő alakja hosszanti keresztmetszetben s nagyított alakban. Az a kerülékes görgők egy-két vagy több (az ábrában két) sorban vannak a tetszés szerinti alakú s szerkezetű b tengely körré rakva s pedig nagyobb átmérőjükkel vagy egyközűen a tengelylyel, vagy mint az 1. ábrában többé-kevésbé hajlottan hozzá. Az egyik sor vagy a tengely bx kúpos kerekségét fekszi meg, vagy hogy a tengely megkiméltessék s elpusztithatlan ágyazás létesittessék, a rátolt üvegkeménységű aczélgyűrűt; a második sor megfekszi a c záródást vagy az ettől a tengelyen tartott, kúposán alakított üvegkeménységű cx aczélgyűrűt. Mindkét sort körülfogja a d tengelypersely, mely a kerülékes görgők befogadására megfelelőleg hornyos. Hogy por- s egyéb szenny ne férkőzhessék a görgőkhöz, e szorositógyűrűk illeszthetők közbe. 2. ábra. 3. ábra. 62