Találmányok leirása, 1885
9. Mikrophon emeltyűs illentés hatással
20 Ь b' két karjával kapcsolatosak, mely villa A diaphragma középpontjára van erősítve. A hosszabb b villakar a C emeltyű rövid szárába ütközik, a b' másik kar C egykarű emeltyűbe. Az utóbbi s a bl villakar közé 11 nemvezető összekötő tag van beiktatva. А В villa jó mély hasadékú s rugalmas anyagból való, hogy a villák a rájuk ható nyomásra kevéssé szétrugoskodhassanak s a nyomás alábbhagyásával ismét régi helyzetükbe visszapattanhassanak. A mint az ábrából látni való, C és C' mindkét emeltyű а В villa előre- vagy hátramozgásakor mindig ellentétesen forgattatnak, úgy hogy A és Л.'1 elektródok egyidejűleg vagy egymáshoz közelittetnek vagy egymástól eltávolíttatnak. Minthogy pedig ekkor az elektródok csapinos bütüikkel egymáson végigsiklanak, az első esetben, mikor az emeltyű-bütük egymáshoz közelittetnek, nemcsak fokozódik megfelelő mértékben mindkét illentő kölcsönös nyomása, hanem mindkét illentő érintkező lapjai is megnagyobbodnak. A másik esetben, a mikor t. i. a villa balra mozog, az illentők érintkező lapjai s nyomása a két emeltyű bütüinek távolsága arányában fogy. Ebből következik, hogy a vezetékben, a melybe e két illentő be van iktatva, az emeltyű mozgásaira áramrezgések támadnak, a melyek nagysága az illentő lapjaiban s az elektródok nyomásában beállt változásoknak megfelel, és minthogy eme áramrezgések pusztán az A diaphragma rezgéseitől, illetve az utóbbira ható hanghullám októl függnek, ennélfogva a fogadó-készülék diaphragmája e hanghullámokat tisztán s erősen fogja visszaadni. А К és Kl elektródok D inductio-tekercs elsősorú vezetékébe vannak bekapcsolva, melyek másodsorú vezetéke egyrészt a földbe, másrészt a fogadóba vezet, a hol e második vég szintén a földbe van vezetve. Az Y helyi battéria arra szolgál, hogy am wl elsősorú vezetékben elektromos áram gerjesztessék. Mihelyt tehát az A diaphragmát hanghullámok rezgésbe hozzák, а В villa ide-oda járó mozgásnak indul s C és Cn emeltyűk által váltogatva azt eszközli, hogy mindkét elektród majd össze-, majd széttolódik, mi által egyrészt a kölcsönös nyomás váltakozó fokozása vagy csökkenése, másrészt a két elektród közt az illentés lapok nagysága s ennélfogva a hangfogadó diaphragmájában a rezgések tiszta visszaadása idéztetik elő. Mivel pedig mindkét emeltyű egyidejűleg ellentétes irányban mozog, ennek következtén az illentés változások s igy tehát az áramingadozások is jelentékenyen nagyobbak, mint ha, mint rendesen, csak egyik elektród változtatja helyzetét. Megjegyzendő még, hogy B-nek viliázása annál laposabb lehet, mennél rugalmasabbak b és bx karjai.