203922. lajstromszámú szabadalom • Berendezés növényi szaporítóanyagok kezelésére
1 HU 203 922 B 2 sük. Ez annyit jelent, hogy az áramlási folyosó szélessége célszerűen a függőleges lemezsor szélességének 5.,.45%-a, előnyösen l0...40%-a. A találmány szerinti berendezésben a terelőlap olyan merev elemet jelent, amelynek felületi kialakítása lehetővé teszi a szaporítóanyagok tömegének áramoltatását a forgó tartály belsejében, vagyis alkalmas a szaporítóanyag kívánt mértékű forgatásának biztosítására. A felület alakja a találmány szempontjából kevéssé lényeges, előnyösnek bizonyultak a sík vagy enyhén csavart felületek, amelyek révén alulról felfelé, és felülről lefelé a szaporítóanyagok forgatása károsítások nélkül lehetséges. Az alaknak lehetővé kell tennie annak elkerülését, hogy a szaporítóanyagok a forgó tartályon belül felfelé vagy szétszórt irányokban mozogjanak. A terelőlaptűr a vízszintes forgástengelyhez képest célszerűen meg vannak döntve, ahol a továbbiakban dőlésszögön a terelőlap fő síkjának dőlését értjük, vagyis a felület szimmetriaközpontjában a felületre érintőleges vonal (sík) és a vízszintes forgástengely által bezárt szöget A terelőlapok előzőekben meghatározott, és a vízszintes forgástengelyhez viszonyított dőlésszöge azért lényeges, mert ez határozza meg az áramlási csatornában a szaporítóanyagok (magok) áramlásának sebességét Ha az áramlási csatorna szélessége a forgó tartály szélességének legfeljebb egyharmada, vagy azzal közelítőleg egyenlő, különösen jó egyenletességű, homogenitást! bevonatok állíthatók elő. A dőlésszög általában 30° és 60° között van, célszerűen a 40° és 50° közötti értéktartományban, legelőnyösebben 45°-ra választjuk. A találmány szerinti berendezésben a terelőlapok célszerűen úgy vannak elrendezve, hogy két terelőlap közül az egyik az egyik függőleges lemezsorba tartozik, míg a másik ettől eltérő irányítással a másik függőleges lemezsorba, együttesen a forgó tartály felső része felé nyílnak, és így, a szaporítóanyagok, amelyek magágyból felfelé távoztak, visszajuttathatók az áramlási folyosóba. Az elrendezést jellemző szög általában 30° és 60° között van, igen előnyös a 40 és 50° közötti értéktartomány. A terelőlapok egyazon függőleges lemezsotban általában nem a másik lemezsorban levő terelőlapokkal ellentétes irányításúak, hanem azokhoz képest eltolt szöghelyzetet vesznek fel a forgó tartály vízszintes forgástengelyéhez viszonyított befogás révén. Ezzel az intézkedéssel a szaporítóanyagok folyamatos áramlása biztosítható felülről lefelé, vagyis a terelőlapok alsó részei között a szaporítóanyagok nem akadnak fenn, miközben a felülről lefelé a terelőlapok között mozgó szaporítóanyagok hatékony keverésének feltételei biztosítottak. Az ismert berendezésekhez viszonyítva újszerű az a jellemző is, hogy a terelőlapokat általában nem csatlakoztatjuk a forgó tartály homlokpalástjához, illetve hátsó falához. A terelőlapok és a palástot meghatározó falak között kis távolságot hagyunk, de elegendően nagyot ahhoz, hogy a szaporítóanyagok lefelé csúszhassanak és bekerülhessenek a forgó tartály belsejében cirkuláló anyagtömegbe. A javasolt elrendezésben a terelőlapoknak a forgó tartály tengelyére való ortogonális vetülete, figyelembe véve a központi áramlási folyosó méreteit, általában kisebb, mint a forgó tartály szélességének fele, célszerűen ennek a szélességnek mintegy egyharmadát teszi ki. A fenti paraméterek mindegyike a berendezés típusától, és ennek megfelelően, a szaporítóanyag jellemzőitől, alakjától, továbbá minőségétől függően változtatható. A kezelés technológiája fontos ismérv. A találmány értelmében azonban a keverést úgy végezzük, hogy a szaporítóanyagot a keverés időtartama alatt lényegében minden részében azonos számú esetben tesszük ki a kezeléshez bevitt anyag hatásának. A fentiek szerint ismertetett terelőlapok lehetnek tömör, lyukacsos vagy rácsszerű kialakításúak, minden olyan anyagból állhatnak, amely kopásnak ellent tud állni, a szaporítóanyagra felvitt anyaghoz nem tapad, illetve ez utóbbi anyaggal szemben semleges tulajdonságú. A forgó tartály ugyancsak állhat tömör vagy lyukasztott falakból; ez utóbbi lehetőség különösen akkor fontos, ha külső elszívó vagy befúvó berendezést használunk, például a magvak szárítása céljából. Az előzőekben mindig egy pár függőleges lemezsorról esett szó. Nyilvánvaló azonban, hogy a berendezés kapacitása, illetve termelékenysége növekszik, előnyös tulajdonságai megmaradnak, ha benne a terelőlapokból több pár függőleges lemezsort rendezünk el, ahol a függőleges lemezsorok párjainál az alakok és a méretek azonossága nem feltétlenül szükséges. A találmány szerinti berendezés egy előnyös kiviteli alakjában a magvak vékonyréteges anyagbevonása különösen hatékonyan biztosítható, ha a függőleges lemezsorok párjaiban a terelőlapokat egymáshoz képest úgy rendezzük el, hogy a lényegében függőleges vonalvezetésű áramlási folyosó szinuszos pálya mentén alakul ki. Ezzel a megoldással a kezeléssel kapott bevonatok homogenitása javul. Különösen előnyös, ha a terelőlapok elrendezése olyan, hogy egymástól azonos távolságokon helyezkednek el, és a szomszédos függőleges lemezsorokban a terelőlapok a másik függőleges lemezsor terelőlapjai közötti távolság felénél vannak beépítve. A találmány szerinti berendezés egy további igen előnyös kiviteli alakjában a filmréteggel történő bevonás feltételei tovább javulnak, ha az áramlási folyosó a forgó tartály középponti tartományában helyezkedik el, szélessége a függőleges lemezsorok egy párjának szélességéhez viszonyítva 5...20% között van. A találmány szerinti berendezés egy még további célszerű kiviteli alakjában a függőleges lemezsorok között, a forgó tartály vízszintes tengelyére való vetületben nincs, vagy negatív értékű rés van. Ez a negatív érték legfeljebb a függőleges lemezsor szélességének felét teszi ki. Ennél a kiviteli alaknál az az előny adódik, hogy a függőleges lemezsorokban a terelőlapok egymást átfedhetik, a terelőlapok száma a forgó 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 3
