203661. lajstromszámú szabadalom • Eljárás diabetes mellitus kezelésére alkalmas, a vérglükóz szintet csökkentő, hatóanyagként telítetlen zsírsavakat tartalmazó gyógyászati készítmények előállítására
1 HU 203 661 B 2 A találmány tárgya eljárás diabetes mellitus kezelésére alkalmas, a vérglükózszintet csökkentő gyógyászati készítmény előállítására, mely hatóanyagként eikozapentaénsavat, dokoza-hexaénsavat vagy ezek gyógyásza tilag elfogadható sóját tartalmazza. A diabetes mellitus a hasnyálmirigy betegsége, melynek legjellemzőbb tünete a vércukorszint megemelkedése. Legtöbb esetben a betegség nemcsak a B- sziget sejtjeit érinti, hanem az egész hasnyálmirigyet is, és ezáltal a hasnyálmirigy által termelt enzimek általános hiánya lép fel. Ilyen enzim többek között a lipáz is. Ennek eredménye a pankreáz által termelt inzulin hormon elégtelen termelése. Jelenleg a természetes hormont általában vágott állatok mirigyeiből izolált állati inzulinnal vagy olyan humáninzulinnal helyettesítik, melyet szemiszintetikus úton sertésinzulinból vagy géntechnológiai módszerekkel állítanak elő. A géntechnológiai módszerek alkalmazása során két alapvetően eltérő utat alkalmaztak: az A és B láncot külön-külön szintetizálták, majd ezt követően kémiailag egyesítették, illetve a természetben előforduló inzulin-prekurzort, a prepro inzulint állították elő. A proinzulin molekulában az A- és B-láncokat egy kapcsolórész, az ún. C-peptid kapcsolja. A jelenlegi feltevések szerint ennek a láncdarabnak a legfontosabb szerepe abban áll, hogy a két láncot egymáshoz képest térben rögzíti, és üy módon jön létre a megfelelő hajtás. Amikor a hajlás létrejött, a három diszulfid-híd kialakul, és ily módon stabilizálódik az inzulin természetes háromdimenziós szerkezete. A C-peptidet a triptikáz és karboxi-peptidáz B-aktivitással rendelkező enzimek lehasítják. A lehasító helyeket a Lys-Arg szekvenciák (az A-lánc N-terminális vége előtt) vagy az Arg-Arg szekvenciák (a B-lánc C-terminálisánál) határozzák meg. Csak a szabad inzulin rendelkezik teljes biológiai aktivitással, mivel a molekularészt várhatóan a C-peptid jelenléte elnyomja. Az inzulin különleges kémiai természete meghatározza, hogy a terápia általában parenterális; a hormon teljesen lebomlana, mielőtt hatását ki tudná fejteni, ha például a gyomron és a beleken keresztül haladna át. Ugyanakkor, bizonyos lebontási reakciók lépnek fel az injekció helyén és a keringésben is, bizonyos, viszonylag nem specifikus, proteolitikus enzimek hatására. Az így létrejövő rövid, mindössze 7 perc« in vivo felezési idő fiziológiai szempontból lényegében megfelelő, azonban a terápiát lényegesen megnehezíti, mivel a cukorbetegségben szenvedő kénytelen saját magának adagolni az inzulint négyszer naponta, általában röviddel étkezés előtt. Már számos kísérlet történt az inzulin hatásának elnyújtására. Ezek közül a leghatékonyabb módszerek azok voltak, melynek során az inzulint nehezen oldható állapotba hozták, depo-segédanyag hozzáadásával. Ilyen depo-segédanyagok mindenekelőtt a kétértékű cinkionok, melyek jelenlétében az inzulin semleges közegben kristályos vagy amorf formába kerülhet. Bázikus proteinek, például protamin-szulfát vagy humán globin adagolásával ugyanazt a hatást érték el, mivel az inzulin savas molekula, melynek izoelektromos pontja 5,4; ennek megfelelően semleges körülmények között a bázikus protein és inzulin kristályos vagy amorf, só jellegű, gyengén oldódó komplexet alkot. Ugyancsak elképzelhető, hogy az inzulin lassú leadása következik be az olyan készítmények oldásával, melyek nyújtott hatású készítménnyé vannak kiszerelve. Ilyen esetben a hatóanyag-leadás, például a kristályt felépítő vagy az amorf csapadékot képező egyes komponensek diffúziója következtében, vagy az inzulinnak bázikus proteinekkel alkotott komplexei esetében a depo-hordozó proteolitikus lebontásával jön létre a hatóanyag-leadás. A humán proinzulint, önmagában vagy önmagukban ismert depo-adalékanyagokkal kombinálva ugyancsak leírták, mint nyújtott hatású készítmények hatóanyagát; lásd például a 3232036 számú NSZK- beli szabadalmi leírást. Ezen hatás mechanizmusa abban áll, hogy a C-peptid proteolitikus hatását in vivo késleltetik, és ezáltal a teljesen aktív hormon szabadul fel a proinzulinból, mely önmagában csak lényegesen kisebb biológiai aktivitással rendelkezik (az inzulin aktivitásának 1/8 részével, a protein mennyiségére számítva). Humán célokra történő alkalmazásnál csak a humán inzulin szekvenciájával megegyező, vagy ahhoz igen közelálló proinzulinok alkalmazhatók. Mint közismert, a sertés és szarvasmarha proinzulin immunogén. A proinzulin teljes hatásmechanizmusa azonban még manapság sem teljesen ismert. Mindeddig ugyanis nem igazolták egyértelműen, hogy az inzulin specifikusan szabadul fel. Sőt, az in vivo degradáció különböző utakon történhet, és a legtöbb esetben inaktív fragmensek is keletkeznek. Ezért a proinzulin terápiás alkalmazása, ha egyáltalán azt alkalmazzák, a receptor-szinten történik. A diabetesterápiát jelentős mértékben befolyásolják az egyéni faktorok, így például a szubkután szövetek jellemzőiben levő különbségek és az egyéni étkezési szokások, fizikai aktivitások és hasonlók. Ezért a vércukor jó beállításához feltétlenül szükséges, hogy megfelelő számú, különböző inzulinkészítmény álljon rendelkezésre, melyek különböző hatással rendelkeznek, és ezáltal az egyéni követelményekhez igazíthatok. A nem optimális beállítás esetén késleltetett diabetikus károsodások is felléphetnek. Ilyen tünet például a hiper- vagy hipoglikémia, a makro- és mikroangiopátia, neuropátia, befropátia és retinopátia. A tiszta, nyújtott hatású inzulinon kívül úgynevezett intermedier hatású inzulinok is léteznek, mely készítmények optimálisan alakíthatók a kezelendő személytől függően. Ezek nyújtott hatású komponensek, és azonnali és gyors hatású komponensek keverékei. Ezek az elegyek általában igen bonyolult, többfázisú rendszerek, melyek hosszú időn keresztül csak akkor maradnak stabilak, ha viszonylag szűk határok között definiált arányban vannak keverve. így például a sertés 2-cink-inzulin-kristályok szuszpenziója nem keverhető bármilyen arányban az oldott sertésinzulinnal. A kevert, oldott inzulin azonnal vagy bizonyos idő alatt kicsapódik, mivel a készítményben viszonylag 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2
